Amikor elindult BoBó a szociális felületeken, egyfajta önmaga előszobájaként, különös dolgokat sodort hozzám. Olyan embert, aki addig magasról tett rám, olyat, aki csak eddig a pontig figyelt? engem, de olyanokat is, akik leginkább önmaguk fényezése végett találtak meg.
Utóbbit van kedvem taglalni.
Sorok közti mondandójuk tömören:
Tudok ám ezt – azt, értek ehhez – ahhoz. Én ebben – abban jó vagyok, tudom mi kell neked. Majd Én felvilágosítalak, majd Én megmentelek. Figyeld, milyen jó parti vagyok.
Szeretek tanulni, meghallgatni másokat. De, elárulok egy titkot: egyre több mindenről tudom, hogy nem akarom, ami szűkíti annak a körét, amit viszont akarok. Szóval, én is sok mindent tudok ám, eleinte főleg hallgatni. Mert amíg hallgatok, figyelek. Mit mondasz, hogy mondod, közlöd, Te mennyire figyelsz. Nem, nem fogom csodálni a kizárólag önmaga előnyeit taglalót.
Mi a helyzet a hibákkal?
A hibátlan gyanús, a hibátlan hazug, a hibátlan nem a Tökéletes. A hibátlan akar valamit. Lenyűgözni, felénk kerekedni. Egyik sem tetszik, egyik sem hat, használ. Unott sóhajt vált ki belőlem, aztán egy kétségbe esett felnyafogást, hogy már megint?
Tudod, mi a legnagyobb hibám?
Hogy az összes harcomat egyedül vívtam meg ez idáig kizárva olyat is, aki nem érdemelte.
Ne erőszakolj ki a vízből, tudok úszni. Ne kápráztass el magaddal, a saját egom is teher. A hibátlanságoddal leszel a műanyag társadalom bábja. Mutass ajtót, de ne lökj be rajta. Az első mozdulatra menekülök. Jó esetben…
*„Ha madarat szeretsz, égbolt legyél, ne kalitka.” – Szabó T. Anna: Senki madara
[…] Ne kápráztass el magaddal, a saját egom is teher. […]