SHACKALLOR

34 gramm terror

Mindig is szerettem volna egy fekete hörcsögöt, fehér tappancsokkal. Nagyot dobbant a szívem, amikor megláttam őt a Hörcsögmentés örökbe fogadható védencei között.

A név

Volt (talán még van darabokban) egy magyar szerepjáték, fantasy világ, istenek, kultúrák, háborúk, mágusok, harcosok, különböző fajok. Egy ősi faj, egy ősi istenség, egy földi megtestesülés, aki a nyers mágiát, ami a világból szakít ki darabokat képes használni, furcsa, nem evilági hangképző szervekkel. A Tizenhármak legfőbbike egy olyan országban, amit furcsa hegyek vesznek körbe, furcsa élő és nem evilágiakkal. Éppen emiatt hatalmas titok övezi. Nincs épeszű, aki oda be akarna menni. Messzire nem is jutna, a bércek közt elveszne. Azokról meg soha többé nem hallani, akik bejutnak (kivétel persze van, de ez most nem releváns).

Az ő egyik neve: Shackallor.

Mindig is adta magát az az elképzelés, hogy ha egyszer fekete bundájú kis barátom lesz, ő lesz a Nagyúr, Shackallor néven.

A sors úgy hozta, hogy nem sokkal Csöpi távozta után a mentéshez került egy fekete bundás kis csöppség, kapaszkodj meg: Rezgő Pofi névre keresztelve…

Az a bizonyos nyers mágia csak hanggal hozható létre, semmi írás, semmi mutogatás önmagában. Csak a hang. Kis barátom onnan kapta a nevét, hogy szerette mindenkinek is a fejét leüvölteni.

Hát, mi volt ez ha nem jel?

A sors iróniája, hogy mindezt olyan frekvencián, hogy még ha torka szakadtából tette is, alig lehetett hallani. =) Mind emellett 34 gramm volt a maximum súlya. Jó, hát egyszer volt 35 is.

A Nagyúr

A legkisebb törpehörcsögöm, aki még Csöpinél is mufurcabb volt. Ő még akkor is támadt, ha a magvas vacsoráját szórtam a tálkájába. Két lábra állva széttárta mellső mancsait és vagy az ujjaimra kapott a mancsaival (aztán a fogaival), vagy kibillenve az egyensúlyából úgy dőlt hirtelen, mint aki éppen megfejelni készül.

Igen. Mind a harmincakárhány grammjával.

És folyamatosan „lebizzegett”. Még aközben is, amikor az orra alá tolt nasit majszolta.

Egyébként betoji pocok volt, és pont a fentiekkel igyekezett ezt leplezni. Akkor kezdett éjjel is aktívkodni, amikor leoltottam a villanyt, és csend volt. Eleinte csak a lakjában volt nagylegény, idekint nem mert megszeppenni sem, de ez gyorsan változott. =)

Kapcsolatunk elején kisebb hangzavar volt egy alkalommal a szobámban egy több fős látogatás miatt. Hangosan zizegve jött elő. Kapott egy szotyit és elvonult. Onnantól kezdve nagy barátok voltunk. Aztán sajnos nem volt elég időm arra, hogy fent tartsam ezt jó viszonyt. Amúgy sem volt túl szociális alkat, így akár 1 – 2 nap nyunyorgatás kihagyása után is simán „visszavadult”.

Persze, attól még rajtam ette a nasit idekint…

Azt kell mondjam: igazi hörcsög volt. Védte a helyét, önmagát, elijeszteni akart a hangjával, a fogaival.

Ezzel számolj, ha hörcsögöt szeretnél. Ha ezt el tudod fogadni, viselni, akkor hajrá. A szelíd, kézhez, emberhez szokott hörcsögök elég sokan vannak, ám ez mégsem alap természetük, avagy a babusgatás eltűrése, ezt ne feledd!

És nagyon hangulat hörcsög.

Volt neki egy lapátja. Macska almozósként árulva, ha jól emlékszem. Én arra használtam, hogy a csincsillahomokot azzal górjam be hozzá, vagy azzal szitáljam át neki, vagy az almot azzal tegyem ki, be. Első találkozáskor megtámadta, aztán belemászva elfoglalta, és csak pislogott belőle. Még aznap, amikor felkelt, kereste a lapátot azon a helyen, ahol belemászott, így hát…

Így kezdtünk el utazni. Először a lakjában, megfigyelve mit is csinál benne, aztán a lakján kívül. Eleinte nagyon szeretett így hesszelni. Aztán nem érdekelte ez a fajta körítés. Minden ilyen utazásnak a vége egy kis nasi lett: dió, kesudió, tökmag, mikor mi. Úgyhogy, miután már mindent látott a kecóban, csak a nasira utazott…

A nasi idő alatt lehetett simogatni, puszilgatni. Nagyon ritkán zökkent ki ilyenkor, hangulattól függöt. Persze, amikor kizökkent, akkor azt felháborodva tette és kapott is egyből a zaklató után. Amikor viszont befejezte a nasizást, én voltam a desszert. Előszeretettel tudatta harapással, hogy elég volt, tegyem vissza a lakjába.

Ő is otthonülő típus volt. A lakja alatt volt a legvastagabb szőnyegen a kinti hörcsög hely. Mindig oda voltak deportélva a szőrmókok, ha kicsit helyre kellett pofozni elvadult otthonaikat.

Amikor őt kilakoltattam némi lakrendezés miatt, mindig a zoknimat ette, míg molyoltam a lakjában. Igazából engem akart megenni, de erre mindig felkészültem…

A legnagyobb öröm számomra, amikor egy felnőtt, egészséges pocok nyílt terepen alszik. Azt jelenti: tudja, hogy biztonságban van. Shackinál is eljött ez az idő, bár nagyon maximum két kezemen meg tudom számolni, mennyiszer láthattam így. És olyankor mindig a szívbaj jött rám elsőre tekintve, hogy zsákmányállatként a hörcsögök nem szeretik a nyílt terepet, pláne nem aludni ott. =) Ehhez nem lehet hozzászokni…

Két kedvenc nasikunyeráló helye volt. Az egyik a ketrechez kiegészítőként köthető műanyag bubi (ott alszik a bal oldali képen). Ide a főháza tetejéről tudott bejutni. Hascak alá nem ásta a lakot…
Mániája volt kikotorni az almot belőle, alóla, aminek vonzataként a héz megsüllyedt, aminek eredményeként nem tudott felkapaszkodni a bubi bejáratához.

A másik a lakja hozzám közelebb eső részénél volt, a háza tetejére vezető pallója alatti sötétebb részen. Csak akkor vettem észre, ha kiviléglott a fehér mancsa, ahogy a rácsokra fogott, vagy rágta a rácsot jól hallhatóan.

A finomabb falatokat mindig elvette, de ha éppen nem vágyott rá, ledobta maga mellé, és várta a következő nasit. Amit éppen nem kívánt, el sem vett. A dió és a tökmag volt a mindene. Meg a szárított zöldség. Utóbbak annyira nem voltak menők az eddigi pockaim közt egyébként.

Időtlenül

Mert azok lettünk.

Amikor Medvebocs – ról kiderült, hogy daganatos, és menthetetlen állapotban van, már készítettem lelkiekben Shackit, hogy bizony, hozzáfordulok vigaszért; ha eljön az idő, viseljen el több nyunyorgatást.

Alig néhány napon belül Bocs az Örök Szotyimezőkre távozott. Aznap, amikor Bocs elhunyt, este Shacki követelte a lapátját, a szokásos nasiért kuncsorogva. Az olajos magvas nasiüvegben fellelhető utolsó kis darab diót majszolta rajtam. Hagytam egy kicsit rohangálni, majd ment is vissza a lakjába.

Az utolsó néhány órájában történt mindez. Semmi jele nem volt betegségnek, gondnak, bajnak. Sajnálom, hogy nem erőm volt boncolást intézni, mert nagyon szeretném tudni mi is történhetett. Ám ez már örök homály marad.

Szeretném azt gondolni, hogy az örök félős Medvebocsot kísérte el, hogy odaát se kelljen félnie, és legyen, aki helyretesz helyette mindent és mindenkit.

Mert, közös daluk is volt ám (!!!nem, sosem találkoztak; a hörcsög magányosan élő állat!!!):

Ebony and Ivory

Utolsó Akcióhősöm, valamilyen formában lesz még idő arra, hogy leordítsd a fejem és elfogyassz egészséggel.