• bolygonbolyongo@gmail.com
  • Hungary

Hogyan is állt össze ez az egész technikailag és honnan indult, arról ITT és ITT olvashatsz.

Az egyik legnagyobb úttörő tudós, Carl Sagan (SETI, VOYAGEREK) rövid, ám annál romantikusabban csengő, és egyben tudományosan alátámasztott mondata a példa arra a kérdésre, miről is szól a Bolygón Bolyongó:

„Csillagporból vagyunk”

Bolyongó

Önmagunk megismerésének tudománya a pszichológia. Hagyhatnánk dobálózni az ego – t a „kuruzslás, humbug, felesleges” szavakkal, ám viselkedés mintáink jó része nyomon követhető az agyban (is). Tudományosan. Ez a neurológia. Agyunkra azonban hatással van a már említett rengeteg tanult és generációk óta rögzült viselkedés minta, a környezet, még az oxigén tisztasága is és a szervezetünk működése, reagálása a minket körülvevő világra.

Ezekből újabb ezer és egy kérdés fakad:

Mi alkot minket? Mi tesz nekünk jót, mi okoz kárt? Mire van szükségünk ahhoz, hogy fizikai templomunk a leghatékonyabban működhessen? És ahhoz, hogy jól is érezzük magunkat benne?
Mi tanult? Mi levetkőzhető? Honnan kezdődik a sallangmentes Én? Mire van befolyásunk önmagunkkal és a világgal, avagy Halvány Kis Kékünkkel, a Földdel kapcsolatban egyaránt?
Mindez hogyan hat ránk?

Az oldal egyik része arról szól, hogy keressük a helyünket a világban. A feladatunkat, az örömöt, a lelki békét. Ehhez Önmagunk – ezáltal embertársaink – ismerete szükséges, amihez újra és újra meg kell vizsgálnunk, milyen mély A Nyúl Ürege.

Az enyém, a tiéd, a miénk.

Ismernünk kell a határainkat, a képességeinket nem csupán önálló egyénként, hanem egységként is. Mert, az emberiség úgy kollektíve alacsony Tudattal rendelkezik. Az Ego – t szeretjük nagyon a keblünkre ölelni, ő meg minket. Szorosan, fullasztóan szorosan, mert már senki nem figyel ránk. Ám fel kell ébrednünk ahhoz, hogy felismerjük csak együtt, csak kollektív vagyunk képesek hosszabb távon változtatni azon a világon, azon a Jelenen, amely körülvesz minket.

Ezen a Jelenen, amelyet bizony mi teremtettünk.

És, ha képesek voltunk ilyenné formálni, akkor miért ne lennénk képesek egy kevésbé problémás, jobbat alkotni?

Bolygó

És itt, visszakanyarodok ahhoz a bizonyos Carl Sagan mondathoz: a nem csak minket alkotó elemek egy része bizony valóban a CSILLAGOK – ban születtek és születnek. Méghozzá adott típusú csillagok halálával. Tudtad, hogy egyébként a csillagok életkora már a születésük pillanatában eldől?

Éltető NAP – unk egy élete felénél járó, 4,6 milliárd éves sárga törpecsillag. Neki köszönhetjük például a SARKI FÉNY – t, ami nem csupán a mi bolygónk sajátja. Ugyanakkor fénye sejtromboló, DNS károsító, melyet a felhőkön át is sugároz. Igen, télen is hasznos az a fényvédő…
Viszont, ki fog hunyni és Földünk alkalmatlanná válik majd az életre már akkor, amikor a Napunk még javában él. Kevesebb, mint 4,6 milliárd év múlva. Számunkra persze, felfoghatatlan ez az idő.

De, vajon a fajunk létezik még akkor? És az Anyabolygónk?

A Föld készletei végesek. Ha egy feneketlen, mindent elnyelő varázs szütyő is lenne, akkor is csak azt tudnánk belőle kihúzni, ami eleve benne van… Emellett, az iparosodás kezdetével rohamosan csökkentettük bolygónk élettartamát, készletét és ma már hiába van meg a rengeteg eszköz – zöld energia használata például – és tudás, a vagyon hajszolása a mérvadó.

A minket védő atmoszféra egy rétege, a SZTRATOSZFÉRÁBAN található ózon réteg ahogyan nem enged be bizonyos anyagokat, úgy ki sem. Az ott ragadt anyagoknak, gázoknak meg van lebomlási ideje. Az eddig légkörbe került káros gázoknak a lebomlási ideje több ezer év. És ezek a gázok növelik az üvegházhatást is, ami pedig a szárazságot, szélsőséges időjárást.

Tudtad, hogy például egyetlen klórmolekula képes 100 000 ózonmolekulát lebontani? És, hogy egyebek mellett az ózon illatát is érzed, amikor esőre áll, vagy esik az eső?

És azt tudod – e, hogy 3 alapvető élelmiszer látja el a világot? Ezek kellenek mindenhez, a húshoz is az asztalunkon. Ez a 3 alapvető élelmiszer a búza, a rizs és a kukorica. A világon 5 nagy termőterület van, ami kiszolgálja az emberiség nagyjából 60% – át. Ha csak 2 bedől például a szárazság miatt, ott a vége.

És, hogy sokkal, de sokkal több mindent megérthetünk a világból a tudományon keresztül, mint gondolnánk?
A Tudomány megmutatja hogyan születnek, múlnak el, alakulnak át a csodák: a Sarki Fény, a csillagködök, az égitestek, az anyagok. Az Élet. Megtanítja, hogy mi egy gyönyörű folyamat részei, nem csúcsai vagyunk. Egy láncreakció folyamata, nem eredménye.

Azt tudod például, hogy ha a hozzánk legközelebb eső galaxisból, az Andromédából bárki is felénk tekintene azt látná: embertelen a mi galaxisunk? Számukra még nem létezünk mai formánkban. 2,5 millió évvel ezelőtti állapotot látnának, amikor a majomemberek éltek, az úgynevezett előemberek, emberfélék (australopithecus), melyek az ősemberek ősei.
2,5 millió év… Ennyi időbe telik, míg a mi galaxisunkból és fordítva elér a fény oda. Igen, mi is az Androméda – galaxis 2,5 millió évvel ezelőtti állapotát látjuk. Az ettől messzebbi galaxisok számára pedig még a Naprendszerünk sem létezik.

Ijesztő, igaz?

Pedig, valójában nem az. Csoda. Csoda, hogy ezen a bolygón egyedüli fajként felfoghatjuk mindennek a jelentőségét. Felérhetjük ésszel a mi felelősségünket és tehetünk magunkért, a Jövőért.

És én?

Én még mindig nem találom a helyem a Jelen világában, ám egyre stabilabb és nagyobb szeletét alakítom a sajátomra. =) Szimbiózisra törekedve, hiszen nincs az egyik a másik nélkül. Ezt az Élet minden területén jó, ha eszünkbe véssük.

Régi szerepjátékos, kicsit geek, vagy inkább nerd, kisállat és teleszkóp tulajdonos, WWF és UNICEF Tag, SPACEJUNKIE patronáló. Alföldön élő hegyek – völgyek, világűr – nappali – éjjeli égbolt – eső szerelmese, kávé és könyv imádó, zene nélkül semmit sem érő, a csendet nagyra értékelő. Két lábbal a földön álló, olykor viszont borzalmasan messzire álmodom magam. Kereső. Bolyongó. Mindent IS tudni akaró. =)

Ha a hét főbűnök egyikével kellene jellemezni magam az a Falánkság lenne. Ha pedig egy verssel, az Babits Mihály – A lírikus epilógja lenne.

A többit már és majd idővel olvashatod, ahogyan épült és épül az oldal. Belőlem van és a Világból, egy kis miegysmással. Mi céllal?

Lassítani az Emberiség Vonatát, ami a szakadék felé halad, hogy a következő alkalomnál – ha lesz – , már ne ezt a leckét kelljen kollektív megtanulnunk rengeteg faj, élet és egy bolygó árán.

 

Örülök, hogy itt vagy! Hidd el, nálam találsz kedvedre valót, mielőtt tovább állsz. Akkor is, ha neked ne mondja meg senki se. =)

 

Bármikor visszavár:

Őzse Éva

 

Starset – Starlight

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás