csokit vagy csínyt
Október 31 – Halloween
November 1 – Mindszentek
November 2 – Halottak Napja
„Magyarországon Halottak Napja van, nem Halloween”
„Nyugati rongyrázás”
Mindszentek
Keresztény ünnep, amelyet világszerte november 1 – jén tartanak. Megemlékezés az elhunyt lelkekről. 741 – ben, III. Gergely pápa idején lett a holtak megemlékezésének napja, viszont hivatalossá csak IV. Gergely idejében vált.
Halottak Napja
998 – ban vezette be Szent Odiló clunyi bencés apát. A XIV. századtól a katolikus egyház is bevezette. 1 – 2 órán át szólnak a harangok november 2 – án a meg nem tért lelkekért.
Kelták
A jelmezes, édességgyűjtő „mulatság” eredetének egyik alapját egy Ősi kelta ünnepnek tulajdonítják (keverve keresztény és római szokásokkal). A kelták indoeurópai népcsoport, időszámításunk előttről.
Az ő mitológiai lényeik germán vonalról például az orkok, tündék, törpök, akik J. R. R. Tolkien (1892. január 3 – 1973. szeptember 2) által váltak ismertté. Szilmarilok, A Hobbit, A Gyűrűk Ura.
A kelták a jelek szerint Isteneik kegyeiért olyan emberáldozós módon „teperő” nép volt. De, vajmi kevés hiteles információ maradt fent vallásukról és annak gyakorlásának mikéntjéről, így ez elég bizonytalan kijelentés.
Egyik legfőbb ünnepük a Samain (óírül; Samhain modern írül) volt, a sötétség, avagy az új év, tél kezdete. Köszönet a kelta napistennek a termésért. Maga a szó jelentése: nyárvég. Október 31 – én kezdődött sötétedéskor és november 1 – én ért véget.
A másik fő ünnep a fény, világosság, tavaszé Beltane, ami május 1 – én kezdődött.
Samain napján elmosódik a határvonal az élők és a holtak világa között, szabadon járhat – kelhet minden túlvilági lény köztünk, ugyanakkor mi is könnyen átjuthatunk élőként az ő birodalmukba.
Ilyenkor a hegytetőre vonulva a kelta papok tüzet gyújtottak, tűztáncot járva termény és állatáldozatot mutattak be az isteneknek, majd másnap ennek a tűznek a parazsait osztották szét a nép között, hogy ezzel gyújtsanak otthonukban új tüzet, elűzve az ártó szellemeket.
Rengeteg szimbolikus eleme van ennek az ünnepnek. Ez az időszak jelentette a tél kezdete miatti hosszabb pihenés kezdetét is a földeken való hosszú munkák után. Emiatt is az „ünnepi” köntös.
Az írek csoportosan mentek háztól – házig énekelve, elűzve az ártó szellemeket. Tüzeket gyújtottak, kísértet históriákat meséltek a tűz körül, beöltöztek így elrejtőzve a holtak elől. Fontos elem volt a töklámpás és az alma.
A gránátalma az alvilággal kapcsoltan, a nemes/házi alma az élet jelképeként.
A tök…
Jack O’Lantern
Vita tárgyát képezi. Eredete vagy a skótoktól, vagy az írektől származik.
Aki a Samain éjszakáján útnak indult (ami egyébként tilos volt) töklámpással világítva útját igyekezte védeni magát az ártó szellemektól, lényektől.
Emellett, egy ír legenda szerint az ördög el akarta vinni a pokolba a részeges kovácsot, Jack O’Lantern – t. Ám, ő felcsalta egy almafára, aminek aztán keresztet vésett a törzsére. Az ördög nem mert lemászni. Hosszas egyezkedés után, megígérte Jacknek, hogy nem fog a pokolra jutni, ha leengdi a fáról. Jack leengedte, ekkor az ördög el is tűnt. Később, amikor Jack meghalt, lelke nem jutott a Pokolra, ugyanakkor bűnös élete miatt a Mennybe sem kerülhetett. Hosszas bolyongás vette kezdetét. Egy kis fényért könyörgött, hogy megtalálja az utat az élők világába, mire az ördög megszánta és egy izzó parazsat adott neki. Ezt a parazsat tette Jack egy kifaragott svéd karórépába, és azóta is bolyong, keresve az utat.
Több legenda is kering Jackről: lepaktált az ördöggel, pénzérmévé lett miatta, stb.
Halloween
Régi nevén: All Hallows Eve. A „Great Famine”, avagy a nagy írországi éhínségkor tömegek vándoroltak át Észak – Amerikába, magukkal hozva népük legendáit, történelmét az 1840 – es években.
Európa szerte sokáig feledésbe is merült ez a fajta angolszász ünnep.
Amerikában a tök az őshonos, látványban is szebb, könnyebben faragható, így a karórépát leváltotta a töklámpás.
Eredetileg a vízben lebegő almákat a lányok megjelölték, és a fiúknak kellett kiszedni fogaikkal. Amennyiben a jelölt almát sikerült kihalászniuk, úgy szerelmük beteljesedhetett.
A jelmezes lurkók meg áldozatot követelnek a nyugalomért cserébe. Ha meg nem kapnak, bosszantják a csoki és cukorka tagadót. =)
Se füle, se farka?
Mindegyik esemény elhunyt szeretteinkről szól, nem rólad. És nem is arról, hogy szerinted másnak hogyan kellene ezt rendeznie.
Hogy a megemlékezés melyik formáját választod, és hogy mikor, szíved joga. Viszont fontos, hogy tudd, mit csinálsz, miről szól, honnan ered. És a tisztelet. Tisztelet mindenek felett!
[…] 2 méter átmérőjű hidrogénbombát az oroszok 1961. október 30 – án (szándékosan HALLOWEEN – re időzítve, ezzel az amerikaiaknak üzenve) robbantották fel Novaja Zemlja […]