ébren álmodom, álmaimban meg a valóság talál meg
Annyira Murphy…
Vannak visszatérő álmaim, ezek általában furcsák, részletgazdagok, és kivétel nélkül dejavuk. Ezek a visszatérő álmok olyanok, mintha a múlt, vagy egy párhuzamos univerzum akár jelen emlékei lennének.
Amúgy alig emlékszem az álmaimra. Többször visszatér Dánia, ami felnőtt életem legbiztonságosabb időszaka volt minden szempontból, emiatt térek vissza oda újra és újra.
Szinte egyből megfejtem az adott álmaimat, levonva a tanulságot, így nem jegyzem meg őket, még ha érdekesek is.
A legtöbb álom mind arról szól, ami a hétköznapokban történt akár nyers, akár fantasy – s környezetbe ültetve. Ekkor pörög túl az agyam, vagy tolja a képembe azt, amivel illene foglalkoznom.
Unok álmodni.
Hozzáteszem: hála a Mindenségnek! Mert tisztában vagyok a napjaimmal, félelmeimmel, örömömmel, bánatommal. Így nincs meglepetés, nagy leleplezés. Jelen vagyok az életemben, önmagamban.
Persze, ezek azok az álmok, amikre emlékszem. Ki tudja mit találnék a többiben?
Ami még különös, hogy sohasem álmodom élesen, 100% – os látással. Rövid látó vagyok, de amióta az eszemet tudom, nem volt egy darab éles képi világú álmom sem, mind homályos volt, holott sokkal később lettem szemüveges. Nem tudom ez mitől lehet. Biztos túl racionális vagyok, avagy ébren álmodom, alvás közben cserébe a valóság ránt magához fura formákban.
Érzelmi szempontból borzasztó valósághűen álmodtam a vőlegénnyel való szakításról. Akkor még 2-3 éve lehettünk együtt. Ugyanazt éreztem az álmomban és felriadva, amit 3 – 4 évvel később a valóságban.
Egy késelős álmom is volt. Konkrétan engem szúrtak gyomrom. Nem szeretném megtudni, hogy vajon tényleg olyan érzés-e mint álmomban… =D
Az ide-oda, gravitációra fittyet hányó ugrabugra nálam sosem felszabadító élményként jelent meg eddig az álmaiban. A zuhanás. Mindig a zuhanásra asszociálok még ott is, pedig tudom, hogy semmi baj nem lesz, nem fog fájni a földet érés. Ezzel a gondolattal el is kezdek a felfele „szállásból” vagy lebegésből zuhanni, és felriadok a földet érés előtt.
Igen, saját magam akadályozom a való életben…
Szóval, érdektelenné váltak számomra az álmok. Unalmas mindig úgy felkelni, hogy azt nyöszörgöm „Tudom, hogy mi a baj, nem kell még alvás közben is emlékeztetni rá!”
Így egyre kevesebb álomra emlékeztet az agyam.
Azért jó lenne csak úgy hébe-hóba álmodni, valami álmodozósat. Talán 3 évente egyszer megtörténik úgy, hogy emlékezem is rá…
