Azzal, hogy lett munkám elég hosszú idő után, megoldódott a fizikai lét legnagyobb problémája: életben maradni a rezsi fizetésével és ételvásárlással.
Az én legnagyobb problémám ugyanis is ez, mert – valahol már említettem – az éhhalál az egyetlen (más fizikai végtől most tekintsünk el), amiből nem tudok felállni. Minden más csupán ideiglenesen terít le. (nem, nem arcoskodás)
Azonban, fordulóponthoz érkeztem. Most van az, amikor annyira elviselhetetlen a légkör, és nevetségesek a munkahelyi kritériumok, hogy minden energiám a túlélésre megy el, így mire hazaérek és Élhetnék mindazért amit imádok, már csak vergődöm, mint hal a szatyorban éhbérért.
A dolog plusz hozama, hogy szülőmmel egy helyen dolgozunk (teljesen más területen), és így amit eddig csak gondolt, vagy sejtett, az most számára bizonyossá vált: az alma nem esett messze a fától.
Munkamorálban ugyanazok vagyunk. Ide mindent is, megcsinálunk mindent is.
És valahogy a homlokunkra lehet írva, hogy mi azok a fajták vagyunk, akik zsigerből tolják újra és újra kijjebb saját határaikat akkor is, ha ezt zokogva tesszük észre sem véve mindezt, az „Elég volt” kijelentéssel.
A munkahelyi (meg unblock minden területi) megbecsülés hiánya mindkettőnk keresztje. Vagy legalábbis egy viselhetőbb munkahely hiánya…
Ez a „ha már ennyi mindent rám toltok, legalább azt intézzétek el, hogy békében tudjam végezni a munkám” – féle. Már ez is tökéletes lenne, de tényleg!
Szóval a munka, amit jól csinálunk.
Hatékonyan.
Precízen.
Utóbbi idők kedvenc szavai ezek egy munkahelyen. Meg a terhelhetőség, rugalmasság, családi légkör. Utóbbi kettővel engem speciel ki tudnak kergetni a világból.
Rugalmas vagyok egy előre meghatározott munka és annak idő keretén belül.
Majdnem azt csinálhatsz velem, amit csak akarsz. Legyen ennyi elég.
Munkaidő lejártával hagyjál engem békén.
Családi légkör
Ismered az én családi légkörömet?
– Hát, hagyjál mááár!
Nem tudom, milyen lehet egy normális család. Létezik-e egyáltalán. Olyan, aki kíváncsi a tagjai életére, érdekli mi van a másikkal. Filmekben láttam, de totál idegen és érthetetlen számomra a dolog. Elképzelni nem tudok ilyet.
Az én családom egy 5 perces skype – nál (amit én kértem) többre nem volt képes karácsonykor (szülőm kivétel), amikor kint éltem Dániában. Még a fa felé sem fordították a laptopot. Meg sem jelent a kamera előtt mindenki. Azt se tudom, kik tudnak ezen weboldal létezéséről. Néhányat tudok, de ők egyáltalán nem, vagy hébe-hóba olvasnak. Gondolom. Nem tudom. Nem is releváns, mert évek munkája lenne lerombolni a falakat, megismerni egymást, alapozni, stbstbstb.
Nem látom értelmét ennyi idő után.
(kezded kapisgálni, honnan ered az alapja önértékelési és bizalmi problémáimnak)
Szóval, nálam a következő játszik:
Megvannak a kötelező családi összejövetelek? Amikor akkor is házhoz kell menned a pofonért, ha nem akarsz, nem érsz rá, stb, stb.
Nnna. Ott legalább, ha olyan, adnak enni, kapsz ajit ha van valamid, és pár óra után dobbanthatsz.
És ez csak havi, pár havi néhány órányi megaláztatás, emlékeztető tőled vagy tőled nem függő kudarcaidra és a világ legkisebb, legjelentéktelenebb lényévé töpörödve mászol haza úgy, mint akit agyonvertek.
Lábjegyzet: generációs lépcsőt, hierarchiát követve amíg szülőm nem borít asztalt, addig én sem fogok, csupán jelenlétemmel támogatok (megoszlanak a kapott pofonok)
Meghallom a család szót és azonnal túlélő üzemmódra kapcsol a szervezetem.
A másik: munkahely.
Nem bartelkedünk.
Dolgozok pénzért, te acc pénzt a munkámért.
Pont.
Határok.
Munka alapú értékelés, ha már munka alapú társadalom. Ne személyeskedjünk, ne keverjük a szezont a fazonnal.
Visszatérve.
Még mindig uborkaszezon van a munkaerő piacon mifelénk. A felhozatal is siralmas. Vagy, ha nem, akkor megrökönyödtető a kínált munka, a közege, professzionalitása és a vele járó bér.
Mint mondjuk az egyik legnívósabb szálloda, ahol például évekre is kivesznek egy – egy apartmant… Ahol 2 munkakört kell betanulni brutto 360ért és biza van, hogy nem tudhatjuk mikor, melyik munkakört kell felvennünk aznap. Sem azt, hogy egyáltalán a meghatározott munkaidőben kell – e bemennünk, mert hát vendéglátás. Mert hát annyi emberrel dolgozunk csak, amennyi feltétlenül szükséges a működéshez, mínusz 5 – 8. Hát nehogy már üresjáratért (ha előfordul) is ketyegjen az órabér!
És hát betegség, szabadság az van.
De ne aggódjunk! Műszakpótlék is.
…
Készenléti díj? avagy Rugalmassági díj?
Nem látom azt a plusz alapbérhez csapott fizetséget, amiért azt mondanám, nézzük meg, viselem – e a „nem tudok szabad napra tervezni, mert lehet behívnak” vagy „nem tudom ráérek – e este, mert lehet későbbre kell mennem”. Sem a második munkakör betanulása után joggal elvárható plusz bért „továbbképzés” (és ezzel a megfogalmazással még rendes voltam) címén.
És nincs alapszűrő. Nincs olyan, hogy minden dolgozó beszéljen idegen nyelvet alap szinten, holott összefut majdnem mind a vendégekkel, hozzájuk fognak szólni, reagálni illene.
De 5 csillagért ez nem jár. Úgyis tudja a kedves vendég, hogy a recepcióval tud kommunikálni.
Meg azt meg kéne fizetni.
5 csillagos szolgáltatások nyújtásából ezekre nem futja.
Szóval, ha gondolkodsz egy 5 csillagos szálloda nyitásán, ne tedd. Nem éri meg, tiszta deficit.
Csalódás minden oldalról.
Végkifejlet
Szóval, még mindig keresem a tutit…
Nem. Azt már nem. Csak egy viselhetőbbet. Csak egy „hagyd, hogy békében kidolgozzam a belem” fajtát.
Tervek vannak. Aminek az első lépéséhez még növesztenem kell gyomrot, bármennyire sem szeretném és ágálok ellene már az általános iskola óta. Szembe megy mindazzal, ami én vagyok, amit én „képviselek”, amit értelmesnek és hasznosnak találok. Értékesnek.
Nem is ígérem még magamnak sem, hogy meg is lépem, de amíg ebben a begyöpösödött agyú országban élek, muszáj lenne elpazarolnom rá az egyik legnagyobb, visszaadhatatlan kincsemet: az időmet (és az idegrendszeremet).
Egy jelen formájában értelmetlen dologért, mert az átlag munkákban, csupán egy szűrőként használják, az az által adott „tudás” abszolút nem releváns és nem használandó.
Tudod, miről van szó: Érettségi.
Díjaznám, ha senki nem keresne fel azzal, hogy „jaj, de jó” meg „végre” meg „naugye”.
Ad 1: gondolat, nem eldöntött tény
Ad 2: ez nekem egy akasztással felér ebben a rendszerben, nincs ebben semmi jó
Ad 3: ha ismersz, úgyis tudod
Amúgy valaki nem tudja hol lehet venni egyet?
#janemide
