Most akkor mű, igazi, vágott, cserepes, ezüst, normann, kicsi, nagy?
Mű. =)
Ahogyan a vágott virágot sem preferálom – bár, nagyon néha elcsábulok – , úgy a vágott fenyőt sem. Persze az illata, a talpamba álló valódi tűlevelek nagyon is hiányoznak. Meg a szanaszét szúrt kézfej…
Panel gyerek lévén a cserepes is kiesett, amit kintről behozok, és ünnep végeztével visszaültetek. Na meg, vajon mennyire jó, ha 1 hónapig bent héderel az amúgy 11 hónapon át kint dekkoló növény? Ez utóbbi szerintem, leginkább csak az én stikkem.
Általában Télapó előtti hétvégén dekorálok, és teszem ki a műfenyőt. Akkor kerül rá a csúcsdísz is. Előszedegetem a díszes dobozokat, a fa alá rakom, és amikor kedvem szottyan, dobálok rá néhány gömböt. Karácsonyra mindig elkészül, mindenféle idegbaj nélkül.
Gyerekkorom fáit ezerszínű, régi – új, egyszerű – mesterműves fajtájú dísz öltöztette habkarikákkal, szaloncukrokkal, gyertyákkal, csillagszórókkal, boákkal, angyalhajakkal. Hosszú, idegbajos órák mentek el a szimmetrikus díszítéssel (mert igenis, van ronda karácsonyfa).
Mert bizonyos szín mellé nem teszünk bizonyosat.
Sem egyformát. Sem kicsit. Sem nagyot. De a közepes sem jó. Ne, a hosszúkás giccses lesz mellette. Legyen a habkarika… Á nem, szaloncukor? Nem jó a csomagolás színe. Gyertya? Felgyullad a felette lévő ág.
És ki sem lett bogozva még az angyalhaj. Szerencse, hogy világítás nem került rá… =)
Az első önálló karácsonyom a volt vőlegénnyel ért, vikingföldön. Egy ok miatt nem jöttünk akkor egyszer haza: el akartuk kerülni a vitát arról, melyik családnál töltsük a szent estét. Részünkről megvolt a megegyezés: egyik évben itt, másik évben ott. Valakinek ez az azonban annyira nem tetszett, hogy az első ilyen „elszakadásnál” orbitális vita és emlékezetes szent este kerekedett belőle mindannyiunk számára. Így bedobtam a törülközőt a következő évre: nem megyünk haza. Igen, ez is megérne egy külön cikket, meg a többi, de nem most.
A kintlétem alatt váltak jelentéktelenné a dátumok (nem összekeverendő az „elfelejtettem” és az „úgyis mindegy” – el). Egyetlen egy dolog fontos: a legeslegközelebb álló személlyel osszam meg legelőször az adott ünnepet. Legyen az világi, vagy személyes. A többi utána már édes mindegy. Így általában, hamarabb ünnepeltünk/ünnepelek mindent.
Szóval, a honvágy erősen megvolt az ünnepi időszak alatt. Úgy döntöttünk: magyar fánk lesz. Műfenyőn ezer színű gömbök, és boa. Angyalhajat mindketten kilőttük a listáról. =D A legszebb színkavalkádos fa volt kerek e – világon.
Amióta itthon vagyok, viszont saját, régi vágyamnak engedtem teret: két színű fa, néhány figurás dísszel. Piros – fehér, klasszikus zöld színű műfenyőn. Megunhatatlan.
Néha elgondolkodok az apró, melegen világító, pontnyi fényfüzéren a fán, de mindig a „nem” mellett döntök.
Hát (amivel nem kezdünk mondatot), így telik a decemberem. Dekorok, forralt bor, forró csoki, több alkalmas díszítés. Aztán, valamikor január első hetében először a dekorok kerülnek vissza a dobozba, legutoljára a fenyő. Semmi szabály nincs rá, ahogyan jól esik. Egyszerre, vagy 7 nap alatt, tök mindegy.
A fontos, hogy valóban békésen, nyugodtan teljen (nem csak) az ünnep, az arra való készülés, és a búcsú tőle.
