De, mégis milyen volt a koncert?
Volt kérdés néhányotoktól, úgyhogy egy aprócska kitérő, ami nem is annyira kitérő.
Zseniális volt, leírhatatlan energia, felemelkedés! A Starset VIP családias, mókás, kicsit beszélgetős, az ott akusztikusan előadott dalok teljesen más életre kelnek. A Smash Into Pieces tagok annyira közvetlenek, mintha ezer éve egymás jóbarátai lennénk. Ők is előadtak – már a színpadon – 2 extra dalt a VIP keretében.
Mindkét zenekar magával rántott mindenkit, odatette magát rendesen.
Mi magyarok nem.
Itt is vártunk a sült galambra, bambán lestük, ahogy elszáll előlünk a lehetőség, a megismételhetetlen, tét nélküli, ám életre szóló pillanat.
Svéd és, szlovák nemzetiségűvel beszélgettem, pedig magyarhoz is szóltam, de ők zárták a sort akár egy szál önmagukkal vagy társaikkal. Még az együttesek előtt is.
Azt hittem, nem tudok rajongani és hogy nagyon, de nagyon zárkózott vagyok. Tévedtem. Nem tudom, hogy létezik – e bármi is, amiért a népünk képes lenne felébredni, mozdulni, tenni. Merni.
Legyél tökös. Az őseink nyilait rettegték anno a nagy könyvek szerint.
Egyébként, nem vagyok benne biztos, hogy mi pozitívan felejthetetlen élményt nyújtottunk az együtteseknek. Ahogyan maga a koncert helyszín sem osztotta meg például egyáltalán az események előtti hetekben, napokban önállóan az eseményt. Egy darab ömlesztett, több napos program ismertetőt láttam, ahol felbukkant az amerikai együttes neve, a svédeké sehol sem volt. Nem lenne ezzel semmi baj sem, ha ezt a típusú hirdetési formát hozná állandó jelleggel. Nem ezt hozza, részre hajló, nem profi. A biztonsági emberek is hozták a formájukat, főleg egy, aki a képembe hajolva „különben is ki vagy te, nem is ismerlek” módon kérdezte kik is lesznek ma. Válaszomra a következő felnevetéssel „Oszt ők kik?” volt a kérdés.
Oszt, ők hála a Mindenségnek nem magyarok.
Így indult, magyarosan életem egyik legszebben és egyben legelkeserítőbben sikerült élménye. És így szállt el minden kétségem a maradás kérdését illetően.
