minden, ami pillanatnak emlékműve
a képek felhasználása engedélyköteles (személyiségjogok, stb), illetékes: ITT
Azaz Gulyás – Kertész Tímea fotográfus által megörökített pillanatok életünkből. Küldetése, hogy minél többünknek megmutathassa képei által: a csoda mi magunk vagyunk. Általunk válik a megörökíteni kívánt pillanat, esemény is azzá, az ő lencséjén át.
A Tisza – tó partján felnőve Timit már gyerekként elvarázsolta a Természettel és a velünk játszó fények, árnyékok játéka. Az illékony, megismételhetetlen pillanatok csodája. Olyannyira, hogy sok – sok évvel később 18 évesen, a legelső fizetéséből megvette az első fényképező gépét, hogy azon keresztül mutathassa meg rendíthetetlen hitét a világnak, miszerint:
„Minden pillanat örök értéket hordoz magában.”
Autodidakta módon kezdett tanulni könyvekből, videókból, minden szabad percét és fillérjét a megélhetési munka mellett önmaga és gépe fejlesztésére fordítva. Eleinte nem ment könnyen, ám idővel képei egyre inkább azt adták vissza, amit láttatni szeretett volna. Az évek alatt a szenvedélyből megszületett a hivatásvágy: beiratkozott egy budapesti fotós iskola képzésére és 2022 őszén, Kreatív fotográfusként végzett. Ugyanebben az évben – azóta már – férjével és cicájukkal el is hagyták a Tisza menti falut és Budapestre költöztek.
23 évesen, 2023 – ban – a kereskedelemben töltött munka mellett – elindította fotós vállalkozását és azon dolgozik minden erejével, hogy álmát megvalósítva hivatásának, szenvedélyének, lételemének élhessen: a fotózásnak.
Széles portfólióval dolgozik: jegyes, esküvői, gyermek-, családi, kis kedvenc, portré, brand és boudoir fotózás. Mindezen belül azonban akad két kedvenc területe is.
Az esküvői fotózás az egyik, ami igazán megérinti:
„Hiszem, hogy minden esküvő egy mesébe illő történet, és én vagyok az, aki segíthet nektek megőrizni ezeket a varázslatos pillanatokat. Az esküvői fotózás számomra nem csak a képek rögzítéséről szól – a lényege az érzelmek megörökítése, azoké a pillanatoké, amikor a világ körülöttetek elcsendesedik, és csak ti ketten léteztek.
Minden tekintet, minden érintés, minden nevetés és könnycsepp egy-egy apró csoda, amit szeretnék megörökíteni számotokra. Az én feladatom az, hogy visszaadjam a képeken azt a szeretetet, tiszteletet és szenvedélyt, amit a szívetekben éreztek. Az én küldetésem, hogy a legszebb emlékeket örökítsem meg, hogy évről évre, amikor visszanéztek a képekre, újraélhessétek azokat az érzéseket, amelyek ezen a csodálatos napon körülvettek titeket.”
A másik az úgynevezett boudoir (intim, érzéki képek; a hangsúly a részleteken és az intimitáson van) tematikájú fotózás, melyet a negatív társadalmi kritikák rombolásának, a nőiesség és önbizalom kiemelésének, és az önelfogadás eszközeként „használ”.
Személyes rész
Timivel már a weboldal indulása előtt egymásra találtunk, amikor még BoBó csak Instagram – on gyűjtötte leendő olvasóit. A Bolyongó vonalon elmélkedtünk néhány alkalommal. Volt egy képe, ami egy cikket is ihletett: ITT olvashatod. Együttműködésünk is született, ami közel 8 hónapot váratott magára. Alanyokat keresett portfóliójához, különböző kategóriában a fotós suli feladataként. A tetovált is említve volt, nekem meg már akkor volt egy félig kész nyersanyagom a témában. Így adta magát a dolog. Mire felszabadultam, addigra más témához is keresett célszemélyt, ami nekem is megtetszett, így úgy döntöttünk összehozzuk a kettőt. ITT találkozhatsz a képeivel. Meg velem.
Timi hihetetlenül kedves, közvetlen és alázatos. Jó érzékkel fedezi fel a fotóalanyában rejlő lehetőségeket és észrevétlenül feloldódik mellette az ember. Áldás vele együtt dolgozni! =)
INNEN elérheted minden létező felületét még több infóért és főként képért.
Segítőkész, komfortba helyez. Keresd bizalommal!

És bízz meg hazait!
Vásárolj hazait! – MargaréTaLány