• bolygonbolyongo@gmail.com
  • Hungary

egy kép és vonzata

 

Kertész Tímea fotós szokta megkérdezni a közösségi fórumán egy – egy fotójáról, mit indít el bennünk. A legutóbbi kompozíciója fölött majdnem átsiklottam az általános szimbolika és az ego miatt.

 

a képre kattintva eljutsz az eredeti bejegyzésig

 

Először a keresztény vallástól való ódzkodás bukott felszínre, ám sikerült mindezt csillapítani, elszakítani a fókuszt a medál ezen szimbolikájáról és hátrébb lépve mélyebbre tekinteni. Sokkal jobban hat a saját karját határozottan, satuként markoló kéz. Pötyögtem is kérdésére a választ:

 

„Kishitűség például.
Konkrét vallástól elvonatkoztatva az, hogy az önmagunkba és minden másba vetett hitünket nem engedjük szárnyalni egy bizonyos szint fölött. Pusztán félelemből. Hogy mi van, ha hiába hiszünk? Kicsit olyan Schrödinger macskája: legyen is meg nem is, az a biztonságos.”

 

Avagy, önmagunk akadálya: mi magunk vagyunk.

„Vak dióként dióban zárva lenni… Én maradok: magam számára börtön”

Emlékszel? Babits, Lírikus epilógja. A kedvenc, letaszíthatatlan versem.

 

“Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam.

S már azt hiszem: nincs rajtam kívül semmi,
de hogyha van is, Isten tudja hogy van?
Vak dióként dióban zárva lenni
s törésre várni beh megundorodtam.

Bűvös körömből nincsen mód kitörnöm,
csak nyílam szökhet rajta át: a vágy –
de jól tudom, vágyam sejtése csalfa.

Én maradok: magam számára börtön,
mert én vagyok az alany és a tárgy,
jaj én vagyok az ómega s az alfa.”

/Babits Mihály – A lírikus epilógja/

 

Nem merünk hinni.

Félelemből:
Mert minél magasabbra emeljük magunkat, annál nagyobbat perecelhetünk.
Kényelemből:
Mélyebbre nézve az is kiderülhet, hogy hitünk fókuszában valójában olyasvalami áll, amiért annyira nem is adnánk meg mindent, vagy nem is a mi mozgatórugónk.
Gyávaságból:
Ez egyenlő a tévedéssel, önmagunk átverésének felismerésével, netán önmagunk ismeretének hiányával.

 

Olyan meg nincs. Meg ciki. Meg nem elfogadott, mondjon bárki bármit. Hisz’ ez már a tévedhetetlenek társadalma, amiben az a h@lye, aki téved, és még el is ismeri.

 

Tévedni már nem emberi dolog. Tévedni BŰN.

 

A tökéletesség fogalma eggyé vált a hibátlansággal. Holott nem az a tökéletes, ami hibátlan. A tökéletesség megfogalmazhatatlan, mindenkinek más és más jelentéssel, tartalommal bír.

Csak, hogy továbbra is tévedünk, változunk, nem gépekként működünk, nem equilibriumi világban (jó film: Equilibrium). Szóval akkor, miről is beszélünk? Miért is akarunk megfelelni valami nem létezőnek?

A látszat van nagy általánosságban, amiről váltig állítjuk a kívül állóknak, hogy igaz. Csak, hogy ne bántsanak, csak hogy konfliktust kerüljünk. Csak, hogy ne ismerjenek meg, mert ha olyat látnak, amit mi magunk sem akarunk, és még a képünkbe is tolják, összeomlik az illúzió.
Aztán az a baj, hogy addig – addig mutatjuk azt, amit szeretnének, hogy mi magunk is elhisszük. Persze, a háttérben fut, hogy valami nem stimmel, amitől feszültebbek vagyunk. És egyre mélyebbre kerülünk, és egyre inkább nem akarunk kimászni, mert egyre nehezebb lenne visszafordulni, és megkeresni elhagyott önmagunk legbelső darabjait.

Az megvan, hogy már az otthonunk is ezt tükrözi?

 

Katalógus lakás a divat, elég hosszú ideje. Sehol egy otthagyott fél csomag zsebkendő, nasis tál, gyerek játék, fél pohár akármi. Nyoma az életnek…
Már nincs az, hogy szólj, mielőtt beugrasz, hogy összerámoljak. Már az van, hogy gyere bármikor, mert tip – top 0-24 – ben a címlap lakás.

„Halál kacsaláb”*

Ez az esetek túlnyomó többségében számomra egyet jelent: már otthon sem vagyunk otthon. Már úgy élünk, mintha kirakatban lennénk, jöhet a Nagy Testvér.

Viszont, amíg nem merünk megállni, visszamenni a kritikus pontig és alábukni, addig hogyan tehetnénk bármit is igaziból, zsigerből, őszintén? Tiszta lelkiismerettel, önazonosan.
És, hogyan is várhatjuk el az Univerzumtól/Egyébtől, hogy még asszisztáljon is ehhez és ne piszkáljon folyton, hogy vegyük észre, nem ott vagyunk, ahol lennünk kellene?

Felébredni fáj. Veszettül fáj és egy nagyon hosszú folyamat, ám végtelen szabadsággal ruház fel. Könnyedséggel, egyre kevesebb szorongással, félelemmel. Megtanuljunk levedleni az ego – t. És, ha még hordani kell, összemosni az álarcot önmagunkkal és nem fordítva.
Van, amit könnyen megfejt, elenged az ember, van ami úgy tűnik örökre ott marad. Holtig tartó munka önmagunk megtartása, beillesztése a mai világunkban, világunkba.

 

És ez a társadalom nem arra tanít, hogy ezt tegyük. A normáknak való megfelelés szentháromsága:

1. Biztos munka

Akkor is, ha nem jó, ne váltogass, mert mit szólnak hozzá? Tudd kiskamasz korodtól, mi leszel ha nagy leszel.

2. Társadalom

Feleség, férj, gyerek, autó, hitelek, lakás/ház. Akár akarod, akár megadatott, akár nem, csináld! Ezek nélkül nem lehetsz elismert, építő tagja az országnak. Peremen kívüli maradsz. Az adód viszont jól jön, és mivel egymagad vagy, az ország a gyermeked, a Te oroszlánrészed eltartani.

3. Vélemény

Eltérő lehet, de ne gondold annyira véresen komolyan, mert egyre kevesebben próbálnak megérteni, belegondolni a Te nézőpontodba. Ezt egészen kicsi kortól, már az iskolában elkezdik táplálni belénk. Csak akkor még mosolyognak rajta kedvesen, aztán finoman, vagy nem finoman, de megtanulsz beolvadni. Ez nem összekeverendő az alkalmazkodással, azt tegyük hozzá!

Járt utat meg a járatlanért…

Félelemre épülünk. Jelenleg. Félelem a minden téren mumus Nincstelenségtől. Egy dolgot azonban mindenki elfelejt:

 

Te magad vagy az egyetlen, örök, állandó Társad életed folyamán.

 

Nem kéne jobban vigyázni pont ezért magadra? Jobban megismerni, megtalálni, megőrizni, felemelni, megkeresni az igazi helyed ebben a világban?

 

Köszönet a képért, gondolatébresztésért Kertész Timi – nek, avagy a Tattoed Photographer – nek! =)

 

* Ákos – Vén tinédzserek

 

 

Hozzászólok

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás