• bolygonbolyongo@gmail.com
  • Hungary

Éppen 2 éve határoztam el magam, hogy minden hónapban választok egy ügyet, egy egyesületet, akit támogatni fogok anyagi formában (a hogyishívják… tán highlights-ban odafent megleshető) Annyival, amennyivel éppen sikerül. Ez idő alatt kialakult egyfajta állandó kör, akikhez újra és újra visszatérek. Hiszek a körforgásban, úgyhogy akár önzőségnek is bélyegezhető ez a cselekedetem. De, bárcsak mindenki ezt a formáját választaná az önzőségnek és az ego simogatásnak! Mélyebbre ásva viszont:
Szívemen viselem az állatok, Föld golyónk sorsát. Hörcsög lakótársakkal osztozkodom, így szűkítve adja magát a dolog, hogy mellettük se menjek el dolgavégezetlen. Nem mellesleg mind a 2 kis barátom örökbe fogadott hörcsög. Medvebocs a mentés által közvetített, Shackallor közvetlen a mentéstől. Papírozva, ahogy kell. ☝🏻
És a gyerekek. A gyerekek, akik még nem urai saját sorsuknak, akiknek még nincs igazán hallható hangjuk. A jövőnk.
@wwfmagyarorszag
@unicefhungary
@horcsogmentes
1,5 éve vagyok WWF – tag, ami egyelőre annyit tesz, hogy azóta állandó, remélhetőleg örökletes támogatójuk vagyok. Ők az alap lettek, rajtuk kívül tartom magam az 1 hónap – 1 adományhoz. Avagy One Month – One Donation, DO-Nation (beszt szójáték evör)
Igyekszem figyelemmel kísérni mindenki munkáját. A magam kis esetlen módján terjeszteni igéjüket, és évről évre egyre többet rájuk fordítani. Figyelemből, tettekből, anyagiakból. Jövőre az a cél, hogy a Unicef és a mentés állandó támogatója legyek. Aztán egyre többet és többet adjak nekik, tegyek értük, hogy valamilyen formában ők tehessenek majd értünk, a világért. Mert ez így működik. Oda-vissza játék, kollektív tudat, meg a többi. You know. Or should be…
Sok kicsi sokra megy. És segíteni menő! Legyél Te is menő! Egyre menőbb, ultramenő!

Hozzászólok

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás