A SpaceX atyjánál, Elon Musk – nál (Dél – Afrika, 1971. június 28. – ) minden indítás alkalmával egy Palo Santo fának, szülőföldjén honos fának a darabja van. Mielőtt azt gondolnánk, hogy ez is a különcség kiemelésére szolgálna, vigyázó szemeinket vessük a NASA felé. Méghozzá a JPL – Jet Propulsion Laboratory irányába. Az ő indítási és fontosabb manőverek, események előtti csekk listájukon ugyanis szerepel a földi mogyoró.

A NASA és a mogyoró töretlen története 1964 – ben kezdődött.

 

Szerencsemogyoró születik

Az 1960 – as években hozta létre az USA a Ranger – programot, ez volt az első kísérlet a Hold felszínének elérésére. A program célja az volt, hogy a HOLD látható felszínéről képeket készítsenek a szondák, elemezzék azt, végül a Hold felszínébe csapódva fejezzék be küldetésüket. A JPL tervezte, és építette a projekthez a szondákat.

Az 1961 – ben indult Ranger – 1 és Ranger – 2 az indító járművek meghibásodása miatt nem tudták elhagyni a Föld körüli pályát, néhány nap után ereszkedni kezdtek és elégtek a Föld légkörben.

1962 – ben a Ranger – 3 – al megszakadt a kapcsolat nem sokkal azután, hogy sorozatos technikai hibák következtében majdnem 37 000 km – es távolságra repült el a Hold mellett. A Ranger – 4 – nél meghibásodott a fedélzeti számítógép. A Ranger – 5 – el megszakadt a rádiókapcsolat, miután a vezérlőrendszerben hiba lépett fel és a Holdat is elkerülte 725 km – el.

1964 – ben a Ranger – 6 elérte a Holdat, ám kamerái meghibásodtak. Egy fénykép érkezett tőle, az is a Földről.

Majd 1964. július 28 – án eljött a Ranger – 7 indítási napja. A küldetés pályamérnöke, Dick Wallace mogyorót osztogatott a küldetés irányítóban a feszültség, szorongás oldására idegnyugtatóként.

 

A Ranger – 7 küldetése sikeresen zajlott.

 

Holdba csapódása előtt 4308 nagy felbontású képet küldött vissza hozzánk. A Ranger – 8 és Ranger – 9 is kiválóan teljesítették küldetésüket, mogyoróval az indításkor.

Ezen 3 szonda képei alapján kerültek kiválasztásra az Apollo – program landolási helyei.

 

Hagyománnyá válik

Miután a Ranger – 7 hibátlanul teljesített, a JPL küldetésirányító központjában a kritikus küldetések során mindig felbukkant a mogyoró. Ám, néhány alkalommal ez elfelejtődött. Egy mogyoró nélküli indítás utáni esetben egy űrszonda nem sokkal az indulás után elveszett. Egy másik ilyen esetben az indítás 40 napot csúszott, és csak azután jött létre az indítás, hogy a földimogyoró ismét visszakerült a küldetés irányítókhoz.

A mogyoró elmaradt a Cassini 1997. október 13 – ára tervezett indítási napján. Az indítást kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt el kellett halasztani. Mihelyt korrigálva lett a mogyoró hiány, 1997. október 15 – én szerencsésen útnak indult.

A VOYAGEREK küldetéséig a földimogyoró csak indításokkor jelent meg. Azóta azonban a legtöbb kritikus esemény során felbukkan a szerencsemogyoró, mint például: a pályára állás, átrepülés és leszállás, vagy minden olyan esemény, ahol nagy a feszültség és a tét.

 

Mivel a valóságban a mogyoróknak nincs ilyen hatalma, azért jobb félni, mint megijedni, nem?

A hagyományt valójában azért ápolják a JPL tudósai, mérnökei, mert emlékeztet arra, hogy vannak dolgok, amik fölött nincs kontrollunk. Olykor rajtunk kívülálló dolog választ el bennünket a sikertől vagy a kudarctól. A fő, hogy alázattal közelítsük meg a kihívásokat.

 

 

Be a Nerdy Bird!

 

Amennyiben tetszett a cikk és van Instagram fiókod, kérlek nyomj egy szívet visszajelzésként az alábbi posztra. =)

 

Hozzászólok