Életcél

Mert idén előbukkan rengetegszer ez a kérdés anyagiakra vonatkozóan. Többször, mint az indokolttá tenné. Ebben az esetben viszont mélyre nézve valójában egyfajta önigazolásként azért, amiért van aki a munkába menekülést választja az élete helyett. Tudom, mert én is választottam ezt. =) De, az milyen már, ha ezt így nyíltan kimondjuk?

Így marad a kérdés időnként:

„Neked most mi a cél?”

És kapaszkodunk a tárgyakba, anyagi világba, van, hogy túl messze, túl elérhetetlennek tűnő olyan célokba, amik megadják háborgó lelkünknek a megnyugvást: igazából az álmainkért facsarjuk használhatatlanra önmagunkat.

Aztán ezek az álmok vagy valóra válnak, vagy nem. Vagy lubickolhatunk bennük, amikor valósággá válnak vagy nem. Mert nincs időnk rá. Vagy, mert alig szereztük meg, máris KELL valami más, új, nagy volumenű, kézzel foghatóan maradandó.

Annyira a Jövő – nek élünk, hogy a Jelen – t már csak a halálos ágyunkon fogjuk észre venni.

Halmozunk, birtoklunk, de sose lakik jól a lelkünk, mert nem a tárgyakra van szüksége. Nem a „nekem is van” státuszok szintlépéseire. Ezek, csak az ego – t simogatják és lakatják jól ideig – óráig.

Borzasztóan szeretek álmodozni, de azt kell mondjam, a legracionálisabban gondolkozom mind emellett. Itt vagyok egyedül, nincstelenül, jelenleg éppen jó (túlórásos) fizetéssel, ami annyit tesz: 2 + 1 egyesületet tudok havi szinten rendszeresen támogatni minimálisan (ezt még akkor is kisajtoltam amikor a minimál bért kerestem), tudtam szemüveget csináltatni némi gyűjtögetés után, tudok maaajd a magánfogorvosommal (nem úri hóbortból nem államizom…) koronát csináltatni. Fizetem a rezsit, eszem, meglett Törpe (a teleszkóp), időnként könyvre is fussa, meg leugrani a Besztihez másik városba, tömegközlekedni, néha meginni egy kávét valahol, meg egy mozi, egy Agóra program. És most nincs semmi félretett fillérem.

A szülői kecóban lakom, panel, 1 szoba a birodalmam. Megengedhetnék a fizetésemből (állandó túlórával) egy ultramini albérletet nagyon félreeső helyen, bútorozatlanul, de akkor sem szemüvegem nem lenne, sem fogam, se Törpe, se bútorok, se kávé a valahol az egyéb fizetős programokkal és ugyanúgy 0 lenne a hó végi számlakivonat jelen állás szerint. Már a hónapról hónapra élés se biztos, hogy megállna ebben az esetben…

Elmehetnék szobatársnak is, hogy ne kelljen (?) azt mondani: „Anyámmal élek.” De, ahhoz nekem nincs idegrendszerem, hogy kiszámíthatatlan idegenekkel éljek, és főbérlőm legyen, mikor ugyanott lennék, ahol most anyagilag. Megjegyzem: kisállataim is vannak, ami csak nehezíti a dolgot.

Hogy kényelmes a mamával?

Nem. Egyáltalán nem.

Tűz és víz vagyunk. Tigris és Sárkány. Ha nagyon ebbe akarunk merülni, amúgy tényleg: ő sárkány, én tigris a kínai csillagállások szerint. Éltem külön, éveket, saját háztartással itthon is, más országban is. Kánaán volt, és a viszonyunk is sokkalta békésebb. Persze szeretet van, meg egymásra számítás, meg egymás agyára menés is így összezárva bőven. Tudod, amikor valamelyikünk hangosan pislog, és elpattan az idegszál… =)

A fentiekből adódik, hogy nem gyűjtök saját lakásra sem. Miből? Ha mindent meg is vonnék, életem végéig se jönne össze egy lakásra való. Hogy a hitel?

Kezdjük ott, hogy éves szerződésem van. Sejtheted miért… (khm-y-khm) Egyetlen munkahelyem volt, ahol határozatlan idejű szerződést kaptam. De, ha határozatlan idejű is lenne, akkor sem biztos a munkahelyem. Nem is tudom, hogy létezik – e ilyen egyáltalán.
Ha az lenne sem tudnám kinyögni a törlesztőt egymagam. Meg sem kapnám a hitelt egymagam. Össze se tudnék gyűjteni egy alaptőkét egymagam.

És, hogy miért egymagam?

Mert éppen nincsen senki. A nem létezőre meg nem építek, nem várok, nem tervezek, mert addig elmegy mellettem az Élet – nek hívott csoda.

Az a biztos, ami van.

A majd – ra, a lehetne – re, meg a lesz – re, talán – ra nem építek. A van – ra igen. És ezt nem szégyellem. Ennek tükrében azt sem, hogy: Anyámmal élek és nincs hitelem. Se Babettám. De Törpém igen =)

Pénzből élünk, amit gyűlölök. Természetesen, szeretnék milliárdokon csücsülni, sokkal könnyebb és egyszerűbb lenne az életem. Jobbat mondok: nem csupán az enyém, ha már ennyin csücsülnék.
A pénzzel sosem tudtak megfogni. Sem magán, sem munkahely részről. Semmi nem ér annyit, hogy bedaráljam magam akármilyen módon. Addig, amíg egyedül vagyok, teszem hozzá. Amíg nem felelek másért, csak önmagamért.

Hogy jó nekem, meg könnyű és ez luxus? Hidd el, nem így terveztem.

Aki azt mondja, a pénz nem boldogít, az nem nélkülözött. Amikor a főtt étel csak heti egyszer engedhető meg. 2-3 napra elosztva ugyanaz az étel, mert ha főzünk, nagy adagban tesszük. Amikor a kenyérrel és rávaló olcsó alapanyagokkal már minden létező dolgot kipróbáltál, hogy csak egy kicsit legyen más íze. Nem kolis évekről beszélek, én így nőttem fel.
Amikor nem tudod, hogyan fizeted ki a rezsit a következő hónapban. És a félelem, hogy lehet már aznaptól nem lesz munkád.

Ha ezeket nem tudod: jól élsz.

Tudod, mit jelent számomra jól élni? Minden nap más főtt ételt enni egy alkalommal.

Nekem ennyi elég lenne, szerintem ez már jólét. Nem fogom megtenni, mert pazarlásnak gondolom, és szeretem a kedvenceimet 3 – 4 étkezéssel kiélvezni egymás utánban, a szervezetem sem igényli a minden napos főtt ételt. Nem szokott hozzá. =) A Föld kizsákmányolásáról, aka ökolábnyomról nem is beszélve.

Megvolt mindenem gyerek- és fiatalkoromban, félre értés ne essék: tető a fejem felett, meleg a lakásban, villany, víz, étel, ruhák, játékok. Csak szerényebben. Lehetett volna másként is, segítséget kérve. De annak már szabad akaratot korlátozó ára lett volna, és az ilyennel nem él a vér, amiből származom. Bár, ez sokszor hátrány ebben a világban, de örülök neki, hogy ez bennem is csörgedezik, nem csupán a nevelés okán. =)

Elvált szülők gyerekeként is másként alakulnak az anyagi dolgok, ahogyan apa elvesztése után is (ITT olvashatsz bőven erről). Csúnya, nem csúnya, ezek is vonzatai a helyzetnek. Tudod, honnan lett anyunak lakása? A szülei tudtak intézni kecót. Ha ez nincs, albérletben élnénk. Az átkos rendszer kevéske egyik előnye: aki jól dolgozott, haladt előre, megbecsülték…

De, mi a célod, a terved?

Hát, ezt nagyon nehéz röviden kifejteni. Pedzegettem már, hogy az emberiség saját magát halálra ítélte (a sztratoszférában található az ózon, ami nem enged semmi károsat odakintről idebentre hozzánk, ám ki sem; a bent ragadt Földről kibocsájtott káros anyagoktól folyamatosan sérül, vékonyodik, lyukad; na meg az üvegházhatás), és hogy valahol a között állok, aki ezt elfogadja, felfogja, meg a között, aki hisz abban, hogy megállíthatjuk ezt, ha észhez térünk, és bolygónk velünk együtt lesz képes gyógyulni.

Akármelyik oldal fele is dőlök vagy nem dőlök, mindkét oldal egyetlen közös pontja: az Ébredés, a Kollektív Tudat.

Felismerni, elismerni, megismertetni hol tartunk – nem tartunk minél több emberrel. Eközben fejlődni, megvívni a saját démonaimmal a harcokat. Élni örömmel, kiegyensúlyozottan, békében önmagammal, a lehető legkevesebb ego – val. Látni, tapasztalni, tudni minél több mindent.

Lassítani az Emberiség Vonatát, ami a szakadék felé halad, hogy a következő alkalomnál – ha lesz – , már ne ezt a leckét kelljen kollektív megtanulnunk rengeteg faj, élet és egy bolygó árán.

Mivel sok mindent – de nem mindent (Pls, don’t hold your beer Life!) – megéltem már, tudom, hogy nincs semmi kerek e – világon, ami lelkileg hazavágna véglegesen, úgyhogy egyetlen félelmem az idő előtti véggel és a mi lesz velemmel kapcsolatban: az éhenhalás, ha nincs meg a napi betevő. Hozzáteszem: ez a félelem sem gátol, gátolt abban, hogy kilépjek egy olyan munkahelyről, ami már a lelkemig eszi magát rossz értelemben. Tudod, Letting go!, ami valóban működik. =)

Csak annyit szeretnék, hogy ez meglegyen. A rezsire, ételre való mindig, stabilan. Minden az anyagi világban efölött csupán vágy és hatalmas ajándék. =)