tömegközlekedéskor
amikor mögötted ülnek
Avagy, a támla rugdosás. Általában gyerekek csinálják, és nem őket hibáztatom a dologért, hiszen valóban „gyerekek még”. Akik teszik, amit hagynak nekik.
Személy szerint, tökre büszke vagyok édesanyámra, hogy megtanított nem lerúgni az előttem ülő veséjét, tépkedni a támláját, oldalról a fejébe mászni, estébé. Fordított esetben, gondolom a gyereknek sem esne jól… Főleg, ha relaxálna. Főleg, ha anya is…
Ennél már csak az jobb, amikor egy felnőtt állítja a térdét a gerincedbe, vagy a lapockád alá…
Aztán, ha előtted ülnek, vagy támlánál kell kapaszkodnod, és egy kiengedett, hosszú hajú ember ül ott. Hajdobálás nr. 1. Imádom, egy idegen testét borító kültakarójából kinőtt szőrzuhatagát (mert a haj is szőrzet) a saját bőrömön érezni. Legalább annyira, mint ahogyan ő imádná. Ennél már csak a táncparketten izzadós idegen haj hozzád csapódása, tapadása a tutibb.
És, ha melléd ülnek, pedig akad hely mindenfele, akár magányosan ülős is. Besztevör
Helyjegy
Gyomorgörcs. De komolyan. Amikor van egy adott helyre szóló jegyed, és mégis azon rimánkodsz, ne azzal kelljen már kezdeni az adott járművön az utazást, hogy kikönyörgöd magadnak a saját helyed.
Érted. A sajátod. Amit vagy választottál, netán extrába fizettél azért helyért, vagy a gép dobta.
Hogy, miért is fontos ez?
repülőn
Ha lezuhan, de vegetálva túléled és kórházba kerülsz, vagy megfirkansz, az utaslista az egyetlen ami alapján bármi van, bármit és bármidet hagytad is el, tudnak azonosítani a lehető legrövidebb úton addig, amíg más konkrétabb, komolyabb módon ez meg nem történik. Mocskos nagy támpont.
Én spec, nem szeretném, ha emiatt is kellene idegbajt kapniuk a szeretteimnek egy amúgyis sz@r helyzetben.
És Te?
vonaton
Reeendszeres.
– Üljön máshova, nem mindegy?
De, végülis szék – szék, de mihelyt elteszem máshova a sejhajom, jön a hely tulaja. Én meg vagy vándorlok arrébb a következő megérkezéséig, vagy átkönyörgöm magam a saját helyemre azzal együtt, akinek a helyét meg én foglaltam el az első honfoglaló miatt.
…
Sok lúd… =)
1 ember miatt. Ha nem megy, kérjünk meg valakit, hogy igazítson a saját helyünkre, nem szégyen.
Én spec nem szeretném a 2 – 3 órás utat ide – oda költözéssel tölteni, mert 1 valaki képtelen volt megnézni hova is ül, mer’ ez Magyarország és amúgyis Soros vagy nemsoros és akkor már mindenbe is beletojunk.
És Te?
moziban
Ha máshol nem is, itt Te is nagyban bólogatsz. =)
Folyosó utáni hely, középen.
Ha már sikerült megszerezni a beszt helyet, tipli annak, aki csak 1 székkel is arrébb gondolta magát. Mert az enyém, a drágaszágom.
Sok dolgot fel lehetne még sorolni, de a támlarugdosás, és a vonatos helyvadászat volt a év eleji utazós sorozatom legutolsó élménye. Akkor keletkezett ez az írás is. Nyár viszont most van, most utazik mindenki mindenfele.
Készülj, szezon van. Ennél jobb nem lesz…
[…] „Kiborul a bili, mert az agyamon a dili…” […]