Annak ellenére, hogy sosem voltam lokál/ország patrióta, mindig elszorult a torkom, ha visszaindultunk Vikinghonba a szülőföldről.
Előtörténet
Mindig is külföldben gondolkodtam, egészen kis korom óta. Jóval később 1 utolsó körös interjúra voltam az óceánjáró, majd 1 éves első (többet terveztem) útjától (klausztrofóbiásan…). Talán valahol már említettem – vagy nem -, hogy a vesztem az idő lett. A márciusra hirdetett utolsó interjú júniusra tolódott, mert a társaság két vadiúj hajójára kerestek személyzetet, legénységet. A gyártás viszont csúszott, vele együtt minden más is.
Az első körös interjúkat februárban már egy vagy lesz belőle valami, vagy nem alig 1 – 2 hetes kapcsolattal indítottam (az egy külön történet hogy sikerült…). Tudod mi lett belőle: júniusra végem volt. Én maradtam, pár hónap múlva azonban ő „lelépett” Vikinghonba. Fél év távkapcsolat után követtem, a többi történelem: sok év (pfú, odakint az duplának számít, ha csak ketten vagytok egymásnak), jegyességgel, és itthon vagyok, nem jegyezve. =)
Külföldöt mindenkinek előírnám. Fél év – évre, (előbbire egyszer sem, utóbbira maximum egyszer haza utazva). Jellemformáló, szemlélet tágító. Annak is, aki nyitott szemmel és elmével jár – kel a világban. Ön, új és régi környezetünk ismeretének Kánaánja a minden negatív és pozitív hozamával.
Igen, a negatívval kezdtem. Mert azok jönnek előbb. Minden más, minden új, minden idegen. Még, ha várod is, ez a felfokozott helyzet borzalmasan stresszes, mintha eltűnne a talaj a lábad alól és bár tudod, hogy visszakapod, azt nem tudod mikor, azt meg pláne, hogyan landolsz rajta.
Sokan mondják a külföldre költözés említésére, vagy az ott tapasztalt pozitív dolgok elmesélésére, hogy máshol sincs aranyból a kerítés, hogy nem jobb, nem könnyebb, hogy ott is megvannak a problémák, egyik sem tökéletes.
Ez részben igaz.
Menekülés a Jólétbe
Van egy ilyen oldala is. Azok, akik a külföldre költözéstől megoldást várnak ha nem is mindenre, de sok lelki problémára, csalódni fognak és nagyon hamar vissza, hazaköltözni. Ön és emberismeret híján csak még több lesz a probléma azok mellé, amik ide is követnek.
Anyagilag?
Attól függ. Megnőnek az igények. Mondják, és valóban. Könnyű elcsábulni, ha látod körülötted a honiak miket engedhetnek meg maguknak (amennyiben jobb léti új otthont választottál). Ebbe a hibába ne ess, mert amíg ők ebbe születtek, és tartalékaik is vannak, addig neked nem, te akkor és ott kezded, ráadásul hátrányból.
Vikingéknél minimálbérből ketten megéltünk úgy, hogy haza is küldtünk amellett, hogy az albérlet és a tömegközlekedés elvitte a fizetés 2/3 – át. Nem volt aranyból a kerítés, habzsi – dőzsink sem volt, a környéken bóklásztunk, nem utazgattunk, csak a munkába és haza (évente egyszer vagy kétszer).
Itthon a szülővel élek jelenleg. Bármennyire is szeretnék – főleg 2 féle, x évnyi saját háztartás után – a magam ura lenni, a fizetésem nem engedi meg az albérletet. Így is, „csupán” az albérlet díját spórolom meg – rezsi van, enni meg kell – és az idegbajt, hogy vajon következő hónapban fussa – e majd rá…
Ez a különbség a szülőországom és Dánia között anyagi tekintetben. Meg a közeg.
A közeg
A közeg hatalmas kincs. Hihetetlen példa értékű élmény egy társadalomban, ha képesek többségében arra, hogy a gondjaikat magukban tartva sétálnak az emberek utcán, nem rí le az arcukról, és ölnek meg a tekintetükkel, ha nekik éppen nagyon nem jó, és egy kis községben vagy egy szűk utcában, mosolyogva rád köszönnek ismeretlenül is.
Mondanám, hogy ehhez kell egy jobb léti társadalom, ám ez csak kifogás. Itthon élek, éltem, nem jól, mégis megy nekem ez a dolog.
A Ferihegyi vasútállomás(?) – nál bentebb van – vagy volt – egy kis bolt. Minden egyes alkalommal, amikor besétáltunk – a magyar sörért és a túró rudiért (klisé, de aaannyira igaz) – , mi éreztük rosszul magunkat, hogy meg mertük zavarni az ott dolgozókat. Világfájdalom a szemekben, undor az arcokon a bőröndök láttán. Értem én. Más tészta, hogy aki a kereskedelemben és vendéglátásban dolgozik, annak ezek alapjában tabuk. Vagyis annak kellene lennie, úgyhogy nem is forszírozom tovább. Érted.
Jólét
Ami számomra alapvető (ami nekem már A Jólétet jelenti) dolog lenne egy minimálbérből, és Dániában elérhető volt – egy albérlet, mellette kicsit félretenni, hogy például fussa szemüvegre, ha kell, vagy fogorvosra, ha menteni akarod azt a fogat és nem húzatni – az itthon jelenleg elérhetetlen. Biztonság tekintetében egyébként Vikingéknél is vannak bandák, ott is vannak rongy kölkök, irritáló felnőttek, züllés, butaság, külföldiek (=) ) és a többi, úgyhogy nem, Dánia sem tökéletes (ha itt vagy egy ideje, akkor tudod, hogy nekem pláne nagyon nem), és egyébként ott sincs aranyból a kerítés.
Jártunk gyújtogatós környéken (hétköznapi, családi lakónegyed egyébként), és Svédországban egy ismerős által folyamatában látom a rongálós, balhézós bandázás utáni romokat Falköping – ben például.
Mégis:
A megélhetési teher könnyebbsége elképesztő levegőhöz jutással ér fel és némileg nagyobb anyagi biztonságérzettel.
Megfizethetetlen érzés a maga tökéletlenségével együtt. Szoktam volt mondani: túlélek bármit, felállok bármiből, az éhhalál azonban engem is véglegesen legyűr.
Visszatérve: a nagyobb biztonságérzet azt adja egyébként, hogy tudunk másfele koncentrálni. Persze, ettől még a problémák problémák. Jönnek utánunk, lesznek újak, mások. De több energiánk marad magunkra, a környezetünkre, az Életre. És nekem ez a kulcs egyébként: az Élet.
Ennek persze ára van. Például: sosem illeszkedik be az ember (ez nálam nem oszt, nem szoroz; sosem illettem/illek sehova még itthon sem). Sosem lesz otthona az a föld, az a mentalitás.
De sosem lesz többé a sajátja sem az.
Hibridek leszünk. Peremvidékiek azzal a nagyszerű képességgel, hogy hidat alkothatunk nem csupán két nép között.
Mert a külföld, mindig külföld lesz, bármelyik országról is lesz szó. Onnantól, már csak részletkérdés az adott kultúrához való alkalmazkodás. Aki egyszer vette az akadályt, általánosságban örökre venni fogja.
Ez a hátrány is. Nem leszünk se itt, se ott. És lesz egy fal – még ha vékony is – itt is és ott is.
Mindenhol is meglévő problémák
Egyik helyen magasabb bűnözési ráta, korrupció, másik helyen nemek kirívó megkülönböztetése, vagy rosszabb oktatás, éghajlat, stb. Ami viszont lassan mindenhol közös: a személyes élettérbe mászó, egyre hangosabb szélsőségek (a túlzó megengedés eredményeképpen), ítélkezés, akár törvényekbe csomagolva (mint például az abortusz törvény, vagy néhány jelentős, tudományos eredmény kollektív kiradírozása a nagyon szabadnak és a lehetőségek hazájának elkönyvelt Amerikában…).
A kollektív, egyre inkább egységes problémák közös nevezője mi magunk vagyunk, az ember.
– A világ egyre jobban zsugorodik
– A világ nem lett kisebb, csak egyre kevesebb.
Mindig A Karib – tenger kalózai film jut eszembe, hogy egyre kisebb lesz a világ. Nem lesz hová bújni, leáldozóban a kalózok kora. És valóban.
Ha jobb világot akarunk, élhetőbbet, már nincs hová mennünk. Mert, amúgy „sehol sincs aranyból a kerítés”, mindenhol vannak és lesznek problémák. Kollektív h@lyék vagyunk és rombolunk szét mindent is. Ilyesmiről már ITT is olvashattál nálam.
„A szabad világ teremtette jogainkat élvezzük, egyre kijjebb tolva annak határait elfeledve, ignorálva kötelességeinket.”
A fene nagy szabadságban, majdhogynem szabadvándorlásban meg elkényelmesedtünk. Menekülni könnyebb, mint beleállni és megoldani helyben.
Csak egy a baj: már nincs hova menekülni.
A világ kicsi lett.
Belaktuk.
Összeembereztük.
Önmagunk, fajtánk elől meg mégis hová tudunk futni?
Summa
Hogy mennék – e ismét külföldre? Bármikor.
Életvitelszerűen? Bármikor.
Ám nem kényszerből szeretném ezt megtenni. Sem menekülésből…
