Mert van, amikor elkap. Az a fajta, amikor felrobbannánk, annyira feszít belül a tehetetlen düh. Mert, ha nem tudjuk kontrollálni, akkor bizony tehetetlenek vagyunk vele szemben. Amitől aztán még frusztráltabbak leszünk, és még inkább elpattan az a bizonyos cérna.
Alapjában, arra nem tanítanak sehol, hogy hogyan is kezeljük ezt. Amit a legnagyobb általánosságban akarunk: pikkpakk szűnjön meg, lehetőleg nulla energia és időbefektetéssel. Mert vagy nem akarunk foglalkozni bővebben ennek kezelésével, vagy a mai, általunk kreált, feszített tempójú világban „nincs rá idő”.
És még az is feladja előbb – utóbb az önelemzést, aki mélyre bukna önmagában, hogy hosszú távon, tartósan oldja meg a helyzetet. A vége pedig ugyanaz lesz mindannyiunk számára:
– Annyira ideges vagyok, majd felrobbanok!
– Kérsz egy Frontin – t?
És kérjük a Frontint (ami a Xanax), Valerianát, vagy nyúlunk erősebb, más szerekhez, hogy elviseljük saját magunk. Aminek következtében aztán még inkább dühösek leszünk saját magunkra, gyengeségünkre, még inkább ragaszkodunk a gyors, könnyű megoldásokhoz, és egy darabig megint minden rendben lesz.
Amíg tudatunk alacsonyan van tartva. Amíg ki nem látunk pillanatokra a fátyol mögül. Ördögi kör.
Olyan típusú ember vagyok, aki maga szeret megoldani mindent, mindenféle külső segítség nélkül. Ez inkább hátrány, mint előny, de nem erről lesz most szó. =)
Ugyanígy vagyok a szervezetemmel, lelki állapotommal és a többi. A testünk egy templom, otthon, vigyáznunk kell rá. Elménkre szintúgy. Nem szeretem befolyásolni egyiket sem külső eszközökkel, szerekkel. Magam szeretném elérni a felpörgött, brainstorm – os állapotot. Ahogyan a dühből lecsillapodottat, vagy a szorongóból megnyugodtat. Vagy a nagy ritkán, ébredés után alfában maradt furcsa, „betépett” állapot érzését, amikor a tanult, berögzült dolgok elfelejtenek bekapcsolni és az agyam csak hullámzik nyugalomban ide – oda ringatózva.
Ez nem jelenti azt, hogy nem kávézom, vagy nem fogyasztok időnként alkoholt, ne lenne levendula olajam vagy, hogy majd az elmémmel összeöltöm a nyílt sebem, és egyéb futurisztikus? eretnekségek. =)
Ha menni kell orvoshoz, menni kell. Ha annyira fáj, hogy már egy percre sem tudom ignorálni, akkor be kell venni a gyógyszert/kezelni kell. Mind a lelki, mind a fizikai oldalról.
Emlékszel az Okosóra cikkre?
Amikor kíváncsi voltam arra, hogy vajon valóban annyira felment a pumpa bizonyos helyzetekben, hogy kiakadna minden mérő, vagy csupán én érzem úgy, de mérhetően egyébként határon belül vagyok. Utóbbi történt.
Azóta figyelni kezdtem, és tudatosan kontrollálni magam ilyen esetekben. Ehhez Jelen kell lenni, ami persze nem mindig megy, sőt…
Számomra a legegyszerűbb módja a légzés. Bár, még nem néztem utána, de vannak különböző légzéstechnikák, amik megfelelően alkalmazva – tudományosan – mérhetően segítik testünket nyugalomba helyezni, ezáltal elménket is.
Az egyik legjobb példa a fenti működésének bizonyítására a hideg zuhany. Amikor kapkodnád a levegőt, mert úgy érzed, mint a vákuum, kiszívja a jéghideg víz a testből az összes oxigént. Ilyenkor számolok, a másodpercek múlásával haladva. Ehhez ütemezem a légzést, és egyre rövidebb idő alatt kerül ki a pánik – szerű stressz állapotból a szervezetem.
Ugyanezen elven indulva próbálgatom a másodperces légzéstechnikát a számolással olyankor, amikor elpukkanni készül az agyam.
Nem, egyenlőre nem sok sikerrel. =D
A felismerés ideje azonban majdnem azonnali már, és időnként csupán ez, nyugtatólag hat. És bizony: sikerélmény. =)
Inkább ezt választom. A hosszabb utat, ami csak és kizárólag rajtam múlik, és sokkal stabilabb lehet, mint a kémiailag befolyásoló szerek alkalmzása.
Gyökerével megszűntetni a bajt, és nem csupán a felszínen sepregetni, ami egy idő után úgyis ismét poros lesz.
Nem utolsó sorban pedig: saját magunk, mindig kéznél vagyunk.
