Pocokegészség – ügy

avagy a rágcsálótartás gyötrelmei

Nem tudom, hogy egy hörcsög mérettől felfele hogyan alakul egy rágcsáló sorsa az állatorvosnál (vagy egyéb, egzotikus állatoknál) de az biztos, hogy pockoknál és annál kisebb rágcsálóknál a helyzet borzalmas és tarthatatlan állatorvosi szempontból.

Sir Gombóc történetét ITT már olvashattad. Ő volt ez első háziállatom, ráadásul Dániában. Egy kinövés volt a fülkagylójában, 2 orvos nem tudta mi lehet az. Az első fülcseppet adott rá és azt mondta, nem lehet mit tenni, nem lehet egy hörcsögöt műteni, mert túl kicsik, nem élik túl a műtéteket. Adjuk neki a fülcseppet, hátha elmúlik. Ha úgy látjuk, már nem minőségi a kis élete, hozzuk vissza, elaltatja. 1,5 év már amúgy is öregnek számít egy törpehörcsögnél.

A második orvos sem tudta beazonosítani, mi is az a kinövés, de telefonált egyet a mentorának, aki éppen akkor elérhetetlen volt. Adott egy névjegykártyát a mentor elérhetőségeivel. Rágcsáló specialista.

Egyébként nem számolt fel semmit a vizitért, mert nem tudott tenni semmit.

Van remény

A mentora Rikke doktornő. Esti időpontunk volt elsőre a koppenhágai City Dyreklinik – nél, így bent tartotta Sir Gombócot (ITT láthatsz videot az első műtét utáni ébredéséről), hogy kiderüljön, hogyan reagál a fájdalomcsillapítóra. Másnap megműtötte. Meg még egyszer később.

2 éves és 8 hónapos korában hunyt el kis barátom, természetes, daganatmentes módon.

Aztán hazaköltöztem, Magyarországra. Egy darabig nem fért bele az életembe a kis állat. Aztán jó ideje éreztem, jöhetne már ismét egy pocok, mert ugyanúgy kis lakás áll rendelkezésre. Találtam orvost a városban, aztán csoportot is, ahol orvosi kutatásokkal alátámasztva a helyes tartást is kitanulhattam.

Láng – Osh – nál még nem, de a következő pajtinál már szükség volt állatorvosra. Csöpi került hozzám váratlanul, harci sérülten, még kereskedésből, mert összeverekedett a testvérével. Ekkor fordultunk először a város egyik állatorvosához. Nincs panasz, boldogság, hogy tényleg hozzáértő. Csöpi lány testvére Panni, édesanyám hörcsöge volt, sokat kellett vele járni állatorvoshoz. Állandó probléma volt a szemgyulladása, a száraz bőre, egyszer neki is daganata volt, a legrosszabb fajta. A szemmel, bőrrel nem tudott mit kezdeni ez az orvos. Tehetetlen volt a megfelelő felszerelések hiánya miatt (ilyen pici testre kalibrált UH, stb).

Egy másik városi orvoshoz fordultunk, de ő is megakadt ugyanott. Mivel Panni már nagyon idős volt, nem akartuk utaztatni a fővárosba. Nagy stressz nekik minden változás. Apró szervezetük miatt a stressz hatása különösen felnagyítódik.

Úgy alakult, hogy édesanyám másik pockával, Sinbi – vel is gondok adódtak. Addigra már csak 1 orvos maradt a városban. Rótták a köröket. Talán látnak valamit, talán nem látnak valamit, talán a vese lehet a gond, talán a méhe, talán mind a kettő. Műtétet sürgettünk, lássuk mi a helyzet odabent, minden kockázatot vállalva.

Az orvos megszűnt orvosnak létezni. Annyira megkedvelte a pockot, és édesanyámat, hogy nem bírná elviselni, ha valamiért az asztalán marad a kisasszony.

A professzionizmus halála, egy kis állat további szenvedését odázta, egyben életének minőségi csökkenését, rövidítését. Így került a pocoklány Pestre, borzalmasan körülményes úton – módon, a Hörcsögmentés egy tagjához ideiglenesen. Ő vitte a megfelelő állatorvoshoz, ahol szakértő kezekbe kerülve, megfelelő felszereléssel megállapították: petefészek ciszta. Műtétkor találtak a másikon is. Kivették a méhét, nyugtázták, hogy bizony a veséjével sincs minden rendben, amivel elélhet sokáig, de akár csak néhány hónapig is. Azzal, nem lehet mit kezdeni a fehérje szegény étrenden kívül. Fájni, nem fáj neki, akadályozni nem akadályozza.

Az ország elesett

Mivel, nem a fővárosban és közelében lakom, a munkahelyem sem engedi meg az egyik napról a másikra – sőt időszakosan meg egyáltalán nem – a szabadságot, így a hörcsög tartás számomra Medveboccsal és Shackallorral ebben az országban véget ér. Hogy átmenetileg – e, vagy végleg, azt nem tudhatom.

Úgy gondolom, hogy ha nem tudjuk az adott házi kedvenc számára biztosítani a minőségi életben maradáshoz elengedhetetlen és megadható feltételeket, úgy ne tartsunk háziállatot.

Mivel azonban, ez egy országos szintű probléma, vérző szívvel, ám józan ésszel amellett állok ki teljes mellszélességgel, hogy ez nagyban is akkor legyen igaz. Ha nincs elegendő állatorvos ország szinten egy adott faj megfelelő orvosi ellátásához, úgy az adott fajt TILOS legyen háziasítani/tartani. Mert, amíg ez nincs meg, addig a felelős állattartás sem biztosítható ebben az esetben, bármennyire is szeretnénk.

Mert, egyszerűen nem érdemeljük meg őket a mai orvosi felszerelések, és LÉTEZŐ orvosi szakirodalom, GYAKORLATBAN ALKALMAZOTT tudás mellett, hogy ennyire ne törődjünk otthonunkba fogott kis barátainkkal, mert:

– kicsik

– rövid életűek

– kockázatos altatni és műteni őket

– nem éri meg rájuk képezni magát egy állatorvosnak

– meg amúgy is: vegyél másikat

Hangzottak el a fentiek hozzá és hozzá nem értő orvosoktól egyaránt, mint szak avatatlanoktól.

Megkönnyezve írom egyébként a sorokat és csak remélni tudom, hogy srácaimnak nem lesz szüksége nálam töltött földi létükben (komolyabb) orvosi ellátásra. Amennyiben igen, úgy ellátásukért cserébe lehet el kell dobom a munkám, mert ha menni kell, hát menni kell. A munkahely viszont munkahely, mint tudjuk…

Vállaltam értük, velük.

We ride together, we die together

Bad boys for Life

=)

ITT találod a hozzáértő orvosok listáját. Hirtelenjében bármelyikük megteszi, komolyabb, mélyrehatóbb vizsgálat és ellátás esetén kizárólag a budapesti orvosok mellett tudom letenni a voksomat (már csak felszerelés tekintetében is).