a nagyszabású bolygókörút
Gary Flandro (USA, 1934. március 30 – ) amerikai repülőmérnök ismerte fel külső bolygóink azon ritka állását, ami lehetővé tette például a VOYAGEREK gigantikus útját.
A kezdet
1964 nyarán a NASA JPL – Jet Propulsion Laboratory – ban Flandrót azzal a feladattal bízták meg, hogy tanulmányozza azon technikákat, amikkel NAPRENDSZERÜNK külső bolygói a leghatékonyabban elérhetők vizsgálódás céljából. Munkája során felfedezte a a Jupiter, SZATURNUSZ, Uránusz és Neptunusz ritka, 175 földi évenként előforduló, közeljövőben, azaz az 1970 – es évek végén történő kedvező bolygóállásait. Számításai szerint sorozatos HINTAMANŐVER – ekkel, ezen ritka bolygóállásoknál lehetőség van egyetlen szondával több bolygós küldetésre, egy misszió alatt, melynek hossza 40 év helyett, körülbelül 10 év alatt teljesíthető lenne. Ezt a több bolygós küldetést később Planetary Grand Tour – nak nevezték.
1969 – ben a NASA létrehozta a Külső Bolygók Tudományos Munkacsoportját – The Outer Planets Science Working Group (OPSWG).
A terv két szonda indítása volt egy helyett, amik egyenként 3 – 3 bolygót látogattak volna meg. Ekkoriban a Plútó még bolygó besorolásban volt. Az egyik szonda 1977 – ben indult volna, célja a Jupiter, Szaturnusz és a Plútó bolygó lett volna. A másikat 1979 – ben indították volna útjára a Jupiter, Uránusz, Neptunusz bolygókhoz. Mindez a végül 13 év helyett, 7,5 éves küldetés lett volna az 1 szondás eredeti tervhez képest.
A programhoz új szondát terveztek a JPL – ben, melyek élettartama több, mint 10 év volt.
A tervet 23 tudós 1969. augusztus 3 – án tette közzé. A tanulmányi testület társelnökei James Alfred Van Allen (USA, 1914. szeptember 7 – USA, 2006. augusztus 9) amerikai fizikus (azzz a Van Allen: Van Allen – öv) és Gordon J. F. MacDonald (USA, 1929. július 30 – USA, 2002. május 14) amerikai geofizikus és környezettudós voltak. Richard Milhous Nixon (USA, 1913. január 9. – USA, 1994. április 22.) az Amerikai Egyesült Államok akkori elnöke 1970. március 7 – én kiadott nyilatkozatában a Fehér Ház támogatását adta a koncepcióhoz.
1971 – re azonban a Grand Tour becsült költsége majdnem 1 milliárd dollárra rúgott. A kongresszusi nyomás, valamint az akkoriban jóváhagyott Space Shuttle program következtében, 1971. decemberében a projektet ebben a formájában beszüntették. Végül azzal a javaslattal álltak elő, hogy 3 – 3 bolygó helyett csak 2 bolygót látogassanak meg a Mariner – program részeként egy – egy szondával.
A folytatás
A szondák a Mariner Jupiter/Saturn A és a Mariner Jupiter/Saturn B nevet kapták. A projektet 1972 elején hagyták jóvá. A kisebb projekteket kevesebb eséllyel vetették el akkoriban, ám a szondákat végig úgy tervezték, hogy mind a 4 külső bolygóhoz képesek legyenek eljutni és vizsgálni azokat.
Hivatalosan két pályát terveztek a szondáknak. Az egyiket JST – nek nevezték el: küldetése a Jupiterhez, a Szaturnuszhoz és annak legnagyobb holdjához, a Titánhoz vezet, a szonda pályáját a Titán elrepülésének optimalizálására tervezték. A másodikat JSX nevet kapta: olyan pályán indítanák, amely megőrizte a Grand Tour lehetőségét, miközben tartalékként szolgálna az első szondához. JST után érkezne, és ha a JST sikeres lenne, akkor folytatódhat a Grand Tour. Amennyiben a JST nem járna sikerrel, a JSX – et át lehetne irányítani, hogy maga hajtsa végre a Titan elrepülését, ami azonban kizárná a Grand Tour lehetőségét.
Időközben azonban bővült a program. Változott, véglegesített úti célja mindkét szondának a Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz lett, aztán a legközelebbi csillagrendszer: az Alfa Centauri.
1977 – ben mind a két szonda elkészült és a nagy figyelemnek köszönhetően
1977 márciusában, mindössze néhány hónappal az indítás előtt, a NASA versenyt rendezett a projekt átnevezésére.
A szondák a Voyager -1 és Voyager – 2 nevet kapták.
Voyagerek
A VOYAGEREK – ről már ITT olvashattál. A Voyager – ek számozásai az útitervet jelölik, nem az indítás sorrendjét. =)
A Voyager – 2 1977. augusztus 20 – án indult még mindig tartó útjára. Az egyetlen szonda, ami végül mind a 4 óriásbolygót vizsgálta, utána kilépett a csillagközi térbe, útja mai napig tart.
A Voyager – 1 1977. szeptember 5 – én indult mai napig tartó útjára. Ez az űrszonda végül csupán a Jupitert, a Szaturnuszt és annak legnagyobb holdját, a Titán -t vizsgálta.
A Titán miatt módosítottak az eredeti terveken, már az indítást is így tervezve. Abban a reményben mondtak le a másik két gázóriásról, és irányították a Titán felé, hogy azt is feltérképezi minden lehetséges módon. Ez a kitérő azonban nem a várt eredményeket hozta, ugyanis annyira vastag a Titán légköre, hogy a Voyager – 1 nem látott keresztül rajta műszereivel, így kudarcként könyvelték el, mert emiatt nem tarthatott társával végül.
CARL SAGAN (1934. november 9 – 1996. december 20) amerikai fizikus, asztrofizikus, csillagász, planetológus, biológus, asztrobiológus, egyetemi oktató, író, békeaktivista ötlete alapján az alaprendszert futtatva azonban visszafordítva kameráit és elkészítette a bizonyos ikonikus képsorozatot Naprendszerünk addig elhagyott darabkájáról.
A kozmikus túra
Bár a Planetary Grand Tour néven született elgondolás nem valósult meg az egy darab szondával, helyette megkaptuk az átalakított programot The Grand Tour néven. Ennek nem csak a Voyager: The Grand Tour néven futott Voyagerek képezték részét, hanem az előttük 1972 – ben induló Pioneer – 10, majd az 1973 – ban indított Pioneer – 11 űrszondák is. Ezekkel a szondákkal hajtottak végre először HINTAMANŐVERT, és nem napelemtáblákkal oldották meg az energiaellátást, hanem mini atomerőművekkel szerelték fel őket.
Ezek a szondák a Szaturnusz és Jupiter óriásbolygókat vizsgálva folytatták útjukat, elsőként a csillagközi tér felé.
Be a Nerdy Bird!
Amennyiben tetszett a cikk és van Instagram fiókod, kérlek nyomj egy szívet visszajelzésként az alábbi posztra. =)
[…] között szerepelt például a Mariner – 10, a Grand Tour (Voyager), a Magellán. Az AIAA kongresszusi ösztöndíjasaként, és a Szenátus Kereskedelmi, […]