SZATURNUSZ

a hullahopp karikás gázóriás

Belső bolygóknak hívjuk a Merkúrt, Vénuszt, Földet és a Marsot.

A Mars után egy úgynevezett aszteroida / kisbolygó öv van. Itt található Naprendszerünk legkisebb törpebolygója: a Ceres. Kutatók szerint a kialakult bolygóink “felesleges” törmeléke is itt kering, többek közt.

Külső bolygó a Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz. Ők a gázbolygók (főleg hidrogénből és héliumból állnak), gázóriások, Jupiter – típusúak, amiknek nincs szilárd felszínük. Egyébként mind a 4 gázóriásnak van gyűrűje, de a Szaturnuszé a legösszetettebb, leglátványosabb.

A bolygó

A Szaturnusz Napunktól számítva a hatodik bolygó a sorban, lapított gömb alakja van, több, mint 4 milliárd éves. Legkisebb távolsága a Naptól több, mint 1 milliárd 349 millió km, legnagyobb majdnem 1 milliárd 504 millió km. Tízszer olyan messze van a Naptól, mint a Földünk és kilencszer akkora, mint a Kis Kékünk, viszont a legkisebb sűrűségű bolygó Naprendszerünkben. Kisebb a sűrűsége, mint a víznek, emiatt úszna a víz felszínén. Mágneses tere erős, magja vas – nikkel, amit folyékony, fémes hidrogén és hélium vesz körbe, légköre főként hidrogén, ám sárgás színét az ammóniakristályoktól kapja. Többségében a bolygón keletkező szél elérheti az 1 500 km/h – ás sebességet, átlépve a hangsebességet. A felszínén uralkodó átlaghőmérséklet – 180 °C, míg a magjában több, mint 11 500 °C.

A bolygó légköre nem homogén, ugyanúgy sávos, mint a Jupiternek, csak kevésbé látványosak és sűrűbbek ezek a sávok. Az általunk nyomon követett leghosszabb ideig tartó, igen látványos vihar a bolygó északi féltekén több, mint 200 napig tartott és körülbelül 5 milliárd négyzetkilométert borított be.

Galaxisunkban minden bolygón vannak évszakok. A Szaturnusz 1 napja földi időben mérve valamivel több, mint 10 óra 33 perc. 29 év telik el a Szaturnuszon, 1 földi év alatt. Így egy évszak több, mint 7 földi évig tart. A mi időszámításunk szerint 2021 tavasza óta ősz van a Szaturnuszon.

Neki is van Sarki fénye a pólusoknál. A sarki fényt a napszél okozza, szükség van hozzá mágneses mezőre, így ezzel a megfigyeléssel az is bizonyítást nyert, hogy a Szaturnusznak van mágneses mezeje. A bolygó sarki fényei azonban főként ultraibolya tartományban észlelhetőek.

és gyűrűi

Amik pár száz millió év múlva egyébként eltűnnek. A legelfogadottabb elmélet szerint úgy alakultak ki, hogy a bolygó egyik holdja túl közel került a bolygóhoz, és az árapályerők hatására darabokra hullott. Ugyanezen hatás miatt fognak eltűnni. Egyébként minden évben veszítenek anyagot a gyűrűk a Nap sugárzásának hatására. A gyűrűk kialakulásának korát 10 – 100 millió évvel ezelőttire datálják.

A gyűrűk jégkristályok, szikladarabok (vas – oxid például), kozmikus por elegyéből állnak össze, ezek adják világosabb – sötétebb tónusait. Átlagos szélességük 1 km. Köztük néhány tucatnyi hold kering, amik gravitációs ereje tartja egyben a gyűrűket. Saját légkörük van, ami a a Napból érkező UV fény és az oxigén kölcsönhatásából jön létre.

Először 1609 – ben Galileo Galilei (1564. február 1. – 1642. január 8) itáliai csillagász, fizikus, matematikus, természettudós figyelte meg a bolygót. Még nem tudta megállapítani a rendelkezésre álló eszközökkel, hogy a Szaturnusznak gyűrje, gyűrűi vannak. Arra jutott, hogy a Szaturnusz mellett 2 Hold keringhet.

1659 – ben a teleszkóp lencsék fejlődésével Christiaan Huygens (1629. április 14 – 1695. július 8) holland fizikus, matematikus, csillagász állapította meg, hogy a Szaturnuszt egy gyűrű veszi körbe.

1675-ben Giovanni Domenico Cassini (1625. június 8 – 1712. szeptember 14) olasz csillagász, matematikus, asztrológus, mérnök, biológus által használt teleszkópban már tisztán látszott, hogy a bolygó gyűrűje nem egy, hanem több darab. Később róla nevezték el a legszélesebb rést az A és a B gyűrű között. Ez a Cassini – rés.

1859 – ben James Clerk Maxwell (1831. június 13. – 1879. november 5) skót matematikus, fizikus vetette fel, hogy a gyűrűket apró darabok alkotják. Ezt 1895 – ben sikerült is bebizonyítani spektroszkópos megfigyeléssel.

A tudomány, ezzel együtt az eszközök fejlődésével egyre több gyűrűt és ezek közt rést fedeztek fel.

Később, a B gyűrűn átívelő foltokat kaptak lencsevégre, amiket küllőknek hívunk. Ezek a küllők idény jellegűeknek bizonyulnak, megjelenésük a Szaturnusz nap-éj egyenlőségéhez köthető.

Holdjai

83 Holdja ismert, ám ebből 20 még hivatalos megerősítésre és elnevezésre vár. ITT csekkolhatod mindet. Azonban, csupán hét holdja gömbölyű (ehhez kell bizonyos tömeg a gravitáció miatt, és egy kialakuláskori belső hő): Mimas, Enceladus, Tethys, Dione, Rhea, Titan, Iapetus.

A Titan a legnagyobb holdja, egyben a galaxisunk második legnagyobb holdja. A legnagyobb a Jupitert kísérő Ganymedes. A Titan – t az fedezte fel, aki elsőként állapította meg, hogy a Szaturnuszt gyűrű veszi körbe: Christiaan Huygens. Vastag légköre miatt, ami főként nitrogénből áll, sokáig ne tudtunk szinte semmi bizonyosat erről a holdról. Azóta kiderült például, hogy felszínén a síkságok és dűnék mellett tavak, tengerek találhatók, amik metánból, etánból és nitrogénből állnak.

És, honnan tudjuk mindezeket?

A Pioneer – 11 űrszonda 1979 – ben elsőként vizsgálta a Szaturnuszt, annak felszínétől 20 000 km – re. Feltérképezte néhány holdját, a gyűrűket, kiderült, hogy a sötét résekben is anyagok keringenek, tőle tudtuk meg a Titán hőmérsékletét.

Legközelebb a Voyager – 1 űrszonda vizsgálta 1980 novemberében. Ez a szonda már nagy felbontású képeket küldött, láthatóvá váltak a légköri sávok. A Titan holdját is vizsgálta, de annak annyira vastag a légköre, hogy a szonda nem látott keresztül rajta műszereivel. A Voyager – 2 1981. augusztusában érkezett a bolygóhoz. Ez a szonda áthaladt a Szaturnusz gyűrűin (amiatt, hogy a megfelelő pályáján maradjon), és általa tudjuk, hogy mind a négy gázóriásnak vannak gyűrűi. A Voyagerek rengeteg felvételt készítettek, új holdakat fedeztek fel. Tőlük tudjuk, hogy a gyűrűk közt is vannak holdak, újabb réseket fedezett fel a gyűrűk közt (Maxwell- és Keeler – rés), és a küllőket is ők mutatták először.

A Cassini – Huygens igazából két szonda volt. A Cassini a Szaturnusz körül keringő, a bolygót, gyűrűit, küllőit és holdjait vizsgáló szonda szállította a Huygens leszálló egységet, ami a Titan holdján landolt. A Huygens szonda landoláskor felvételeket készített, és még közel 90 percen keresztül adatokat továbbított, mielőtt a cudar viszonyok miatt végleg elnémult.

A Hubble űrteleszkóp, ami évtizedek óta örvendeztet meg bennünket csodálatosabbnál csodálatosabb képekkel a bolygóról és holdjairól.

És azóta már a Webb is célba vette a Titan holdját.

Be a Nerdy Bird!

View this post on Instagram

A post shared by Bolygón Bolyongó (@bolygon_bolyongo)