féleség
Olvastam valahol, hogy a mai világban mit jelent feleségnek lenni. Milyen kuriózum, különlegesség, ha valakit így mutatnak be, nem pedig úgy, hogy barátnő.
A Babaváróval, CSOK – kal ez számomra lejjebb értékelődött. Tudok olyat, aki nem házasodott volna, vagy nem olyan formában, ha nem ezeknek a hiteleknek a felvétele sűrgette volna. Nem feltétlen von le semmit a szeretet értékéből, de…
E – fajta szövetségünk egyetlen darabkája sem kötődhetne ekkora súllyal a materialitáshoz.
Most nem ez a lényeg persze főleg, hogy ezt már ITT taglaltam.
Az írás több, mint fele arról szólt, hogy a feleség szóban benne van a FELE. És ez önmagában már egy csoda. A másik felének lenni.
…
Jó, hát ilyen alapon végül is a házasság/házastárs is akkor a HÁZ – ról szól legfőképpen. Meg is szakítom itt a dolgot: mi a helyzet a férj szóval? Mi a helyzet az idegen nyelvű szavakkal? Tudom, ne szőrözzek, ne keressek logikát a rózsaszín ködben.
Ott nem is, de itt már önmagunkról van szó, a saját magunkról alkotott képről.
Még fogalmam sem volt a szerelem témáról, amikor már azon forogtak a kerekek, hogy egyedül én miért nem vagyok egész? Miért csak fél vagyok? Miért úgy születünk, hogy egyedül kevesek és hiányosak vagyunk? Ennek így mi értelme?
Éljenek a csapból is folyó „találd meg a párod, a másik feled, életed értelmét” kijelentések.
Összefonódások vannak, időnként egymásra támaszkodások. Hozzáteszünk, elveszünk, építünk, rombolunk a másikkal, másikból minden értelemben. Formáljuk akarva, akaratlanul. Közös utat választva együtt, egymásért, Társként a célokért.
Úgy tudom elképzelni, hogy van 2 kör, aminek van egy közös halmaza. A közös halmaz mérete változó, és a benne lévő dolgok sem állandók. Pont.
Az a két kör viszont, ha éppen nem metszi egymást, ugyanúgy egészek.
Másképp nem lehetnének körök. Vagy mi…
A történet persze többségében úgy kerek =), ha megvan a Társ. Mivel társas lények vagyunk, falkában élők. Világra jövetelünktől kezdve. Persze, hogy lehetünk magányosak, lehet nehezebb egyedül az út, amin járunk és lehet hiányérzetünk. Ettől még senki sem kevesebb. Senki sem „fél”, senki sem csonka.
Akkor sem, ha a társadalmunk lassan az élet minden területén (egyre kevésbé) kimondatlanul hátrányba helyez, elítél amiatt, hogy nincs szerencsénk saját Társunkhoz.
Ez a nehéz ebben a történetben, nem a Társtalanságból fakadó egyedüllét.
