• bolygonbolyongo@gmail.com
  • Hungary

Eddig is hallottam jó néhányszor, hogy: Minden férfi aaabból van. De idén annyiszor, hogy megértési pártatlanságom kezd átdőlni az ellenkező nem felé majdnem teljesen, miközben azért próbálom továbbra is szeretni női mivoltomat. Kegyetlen paradox.

Értem én, mire a fenti gondolatmenet, de mióta feljebb nőttem, ehhez annyit tudok hozzátenni, ha megerősítésre várnak:

 

Isteneknek hála, nem próbáltam mindet, így nem tudom.

 

Megvannak a sablonok, az ismétlődő tendenciák, amiket személy szerint az eltérő genetika számlájára írok. Mindig is lesznek tagadhatatlan, egységes jellemzők, sablonok, amiket minden nőre rá lehet húzni, és külön saját, amiket meg minden férfira, kivétel nélkül. A tanult dolgok alapozzák, de a személyiség, az érzelmi intelligencia, a Tudat dönti el, hogy mennyire vagyunk képesek a saját nemünk sablonjával együtt élni, kiemelni, tompítani, idomítani.

Nem tartom magam még nőbb nőnek, ha a másik nem minden tagjáról általánosan vélekedem méregzsákoskodva, vagy éppen cicaszemekkel olvadozva. Vagy bölcsebbnek, vagy tapasztaltabbnak. Vagy erősebbnek… Vagy faszább csajnak, vagy feministábbnak. De attól sem, ha szoknyát viselek, vagy sminkelek. Ezek hozzá tehetnek de… Láttam már szoknyás terpeszt, szép ruhában görbe hátat, túl magas sarkúban csetlés – botlást… nem egyet…
Elborzaszt, hogy még mindig ennyire a nemekre vagyunk kiélezve. Főleg, hogy már sokbetűs amúgy fogalmam sincs micsodákkal illethetjük magunkat szabadon (nem sértés, tényleg nem tudom ezeket a néhány éve berobbant külföldi szavakat, meg jelentéseiket).

Amúgy, amit vallok a fentiről: a kromoszómánk dönti el, hogy hímneműek vagy nőneműek vagyunk, pont. A Természettel szembe menni egyenlő Önmagunk eredendő megtagadásával. Hogy hogyan élünk, mit változtatunk mindenileg, és miként gondolunk magunkra, az már szabadon választható. De, azt sosem szabad elfeledni és letagadni, miként indultunk, akár magunkénak érezzük, akár nem. Másképpen mi értelme annak, hol járunk?

 

Honnan tudod, mekkora utat tettél meg, ha eltörlöd a saját Eredeted?

 

Persze, a világ – avagy Mi, az Emberiség – nincs olyan szinten, hogy ezt ilyen szabadon elfogadja, és megengedje, hogy így legyen, erre tanítson. Vagy foggal – körömmel írt, vagy túlzóan megenged. Nincs egészséges egyensúly, csak a szélsőségek.

Engem mindig is az ember érdekelt, semmi egyéb. Párkapcsolat szempontjából viszont e – mellé a férfi társul, mint nem. Biológia, kémia, és bizony a más genetikai alapra helyezett látásmód. Ezt csak egy férfiként született ember tudja megadni nekem egy párkapcsolatban. Viszont, ennyi még nem biztosítja be örök helyét mellettem senki ember fiának. És itt vissza is térek az eredeti témához.

Botlottam már bele olyan férfiba, aki tényleg aaabból volt, de alapjában véve, szerencsésnek mondhatom magam, függetlenül attól hogy egy szál magam tengetem napjaim. És ezzel együtt jön is a nagy felismerés: annyira nem is nyúltam én mellé eddig, mint hittem.

Eddig a fókusz azon volt, hogy borzalmas választásaim voltak, tekintve párkapcsolatlanságomat, és azt, hogy a néhányból, csupán kettő darab hosszú távú kapcsolatom volt… Na meg a viták, veszekedések, a megbántások, csalódások, borzalmas mélységek… Szidtam én is általánosan, személyre szabva, mindenhogy. Szerintem fogok is, nem birtoklom Buddha nyugalmát.

Viszont, ha abból a szempontból vizsgálom, többsége az érintetteknek több volt, mint férfi: érzelmileg intelligens, (ezek szerint) magas tudatszinttel megáldott EMBER.
És ez a lényeg. Velük sosem került elő vitakor, hogy „mert te nő, én férfi”. Sosem volt terítéken, hogy ez női, az férfi feladat. Hogy mennyire férfi, vagy nő a másik. Azt tudtuk =) Ezek szerint teljesen magától értetődő volt.
Ki, miben volt ügyesebb, hatékonyabb, kinek hogy volt ideje, energiája megoldani a feladatokat. Társként működtünk, nem csupán a régi világ adta nem – re bontott elvárások, szerepek szerint ama felkiáltással, hogy: „Mert úgy kell és kész, ha akarod, ha nem!”.

 

Alkalmazkodtunk az új világ rendjéhez, egymáshoz.

 

A kapcsolatot leghosszabb távon meg, amúgy is az ember fejleszti, tartja életben (tedd a kezed a szívedre, mielőtt ellenkeznél). Ezért nem tudok kiállni amellett, hogy minden férfi aaabból van. Ahogyan amellett sem, hogy minden ember is aaaz.

Mert akkor bizony minden nő is aaaz, nem? =)

Amúgy, találkoztál minddel? Kialakítottál kapcsolatot minddel? Miért is vágysz mégis a társaságukra? Miért leng ki az érzelmi mutatód annyira, ha erről van szó? Minek remélsz még akkor? Miért álmodozol még akkor? Miért van ezen annyira a fókuszod, hogy napi többszöri téma és pillanatok alatt magába ránt? És miért is lenne könnyebb az élet minden területe, ha a másik mégis csak lenne?

Az megvan, hogy a másik ostorozása önmagunk ostorozása? Főleg ebben az esetben.
Hisz’ mi szerettünk valaha olyat, aki szerintünk aaabból van. Miért gondoljuk, hogy ez nem minősít minket? És nem, nem az akkori énünket, hanem a jelenlegi önmagunkat. Mintha a felelősséget akarnánk lemosni magunkról. A már rossznak gondolt döntés felelősségének a súlyát. Ezáltal feloldozást nyerni a kudarc alól, hogy már megint nem sikerült. Mert, azt hiszem ez történik. Megint csak rajtunk kívül keressük a probléma forrását. A valódi, igazi problémáét. Ugyanúgy a segítséget is…

 

A megváltást életünk minden területére tényleg, egy rajtunk kívül álló személytől várjuk?

 

És csodálkozunk, hogy nem jó, nem működik? Miért helyezünk ekkora terhet a másikra már akkor, amikor még nem is ismerjük, meg úgy egyáltalán?

Visszatérve, mindenki volt, van és lesz „vakon”. Ez van, ha a közepében ülünk valaminek: nem látunk rá kívülről… Bocsássunk meg magunknak, a másiknak, és haladjunk tovább TISZTELETTEL. Valamiért akkor, ott az a dolgunk volt egymással, ami. Ilyen – olyan formában tanított, fejlesztett minket, erre volt szükségünk, akkor is ha nem. A nekünk való leckék már csak ilyenek: ott kell fejlődnünk, ahol gyengék vagyunk és addig, amíg meg nem tanuljuk.

Arra meg külön felhívnám a figyelmet minden és nem minden nemű embertársamnak, hogy: VAN Élet a genitáliákon túl is. Brutálisan sok színű, és sokrétű. =) Kicsivel több elszakadás ettől és talán meg is találjuk önmagunkban a lelki békéhez, netán a Társhoz vezető utat.

 

 

Hozzászólok

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás