üzenet a Világűrbe
2013 – ban indította el Dr. Peter Beery a SpaceSpeak fejlesztését, aminek az ötlete már 2005 – ben megfogalmazódott benne: bináris kódra fordított üzenetek kiküldése a Világűrbe rádióhullámmal, mindenki számára nyitottan.
Dr. Beery részecskefizikából doktorált, évekig informatikai és mérnöki tárgyakat tanított a Notre Dame Egyetem – en, elismert szakértő az idegen kommunikáció területén. Számos szabadalommal bír a mesterséges intelligencia, szoftverbiztonság, egészségügyi adatfeldolgozás és 3D nyomtatás területén. Mindemellett jó néhány startup vállalkozás alapítója.
AZ ÜZENET MAGA
A bináris kód azaz a kettes számrendszer a számítógép nyelvezete. Egy számrendszer, ami kizárólag a 0 és az 1 számokat használja. Az általunk beírt üzenetet átkonvertálja egy program, és ezt küldik a világűrbe. Opcióként bármikor megtekinthetjük átkonvertált formában az üzenetünket.
Alap, ingyenes szolgáltatás egy maximum 2000 karakteres szöveges üzenet, egyszeri sugárzással. Ráfizetve erre 24 órán keresztül és/vagy évente ismételhetjük üzenetünk kiküldését.
A rádióhullámok a fény sebességével utaznak. Az űrbe sugárzott rádióüzenetek 300 000 km – t tesznek meg az átvitel első másodperce után. Egy üzenet két másodpercen belül áthalad a Hold pályáján, alig több mint három percen belül túllép a Mars pályáján. 1,87 év múlva az üzenet áthalad az Oort – felhő külső szélén, és eljut a csillagközi térbe. Ekkor annak az útnak a 45 % – ánál jár, ami pusztán a Proxima Centauri – ig tart, ami 4,2 fényévre, vagyis 40 trillió km – re van tőlünk. Ez a Napunkhoz legközelebb található csillag.
Így talán könnyebb vizualizálni kicsit a sebességet és a távokat. Itt persze nem áll meg. A jel, az üzenetünk továbbhalad.
Ám, nem csupán szöveges üzeneteket küldhetünk ki, hanem pár dollár fejében hang- és képanyagot, videot.
Elrejthetjük a nyilvánosság elől üzenetünket, felhasználónevünket, egyéb esetben elérhetőek ezek az adatok bárki számára a weboldalon.
Azt viszont ne felejtsük, hogy kisugárzott üzenetünket bárki befoghatja rádióvétellel kiküldéstől számítva úgy néhány milliárd éven át az idők végezetéig (földi antennákkal csak egy darabig). Jól gondold meg, mit és milyen formában küldesz ki!
DE MÉGIS HOGYAN?
Az űrbe sugárzott jel terjedése során terül és gyengül. Teljesítményben és frekvenciában hasonlóan működnek a SpaceSpeak adók, mint a NASA Voyager és Pioneer űrszondái (ITT olvashattál már róluk), melyek képesek/képesek voltak kommunikálni a Földdel a Naprendszer pereméről.
Üzeneteinket jelenleg egy 18 hüvelykes parabola tányérhoz csatlakoztatott 3 alacsony teljesítményű, 5 wattos (EIRP) parabolaadó továbbítja. Két adó az Egyesült Államokból és egy Brazíliából sugározza 2,4 – 5 Ghz – es frekvencián a világűrbe. Fókuszáltan ráerősítve világszerte Yagi antennákkal, melynek köszönhetően akár 300x – osára is növekedhet egyes adók teljesítménye.
Tudni kell, hogy a cég adományokból is tartja fent magát és a STEM (SCIENCE + TECHNOLOGY + INGENEERING + MATEMATICS) program keretében önkéntesekkel dolgozik, önkénteseket keres a rádióadás sugárzásaira személyes mikroadókkal, és különböző nyelvekre való fordításokra (jelenleg automatikusan a beírt nyelven konvertálja binárisra és továbbítja az üzentet a cég).
Folyamatos frissítéssel nyomon követhetjük, éppen merre jár kiküldött saját üzenetünk (és mások nyilvános üzenetei), mindezt az adott területről, objektumról szóló tudásmorzsákkal fűszerezve. Egyszerűen zseniális!
A SpaceSpeak – en keresztül már exkluzívként könyv, rádióműsor is a világűrben száguld. Ismerősen cseng a Skylab? Amerika első űrállomása a NASA égisze alatt. Az űrállomás 50. évfordulóján annak történetéről készült mini dokumentumfilmet is kiküldtek a Végtelenbe és Tovább. A kis filmet ITT nézheted meg.
Személyes
Hogyan is bukkantam erre a lehetőségre?
Az Ohio állambeli, Salem – ben található The Foundry étterem és pub falán lóg egy plakett, amiről a Starset Messengers csoportba dobtak be egy képet. Igen, a tulaj a Starset együttes alapítója. Tudományos kedd lévén a The Starset Society többet mondhat (ahol a SETI cikkem megjelent). Az említett plakett feliratán a következő szerepel: „LOGO SENT INTO SPACE”
A logo – t nem találtam, de mást igen. =)
A The Starset Society üzenete:
You’re out there, I hear you calling from behind the star fields. I feel you radiating energy like eternal northern lights. Far from the sun where no one knows, I’ve watched you from my telescope.
ITT találod. A szöveg INNEN ered.
BoBó, avagy a Bolygón Bolyongó (PlanetWanderer) üzenete:
My home is our Solar System. My country is the entire planet Earth. My land is lies under my feet with a past of a few billion years, or just fall on me with its timelessness. My nation is the Humankind. by Wanderer on the Planet
ITT találod. A szöveg INNEN ered. Magyarul: „Az én otthonom a mi Naprendszerünk. Az én hazám az egész Föld bolygó. Az én földem néhány évmilliárdnyi múlttal a talpam alatt terül el vagy éppen akar rám borulni időtlenségével. Az én nációm: az emberiség.”
ITT üzenhetsz te is. =)
Be a Nerdy Bird!
The Starset and the Society
Amennyiben tetszett a cikk és van Instagram fiókod, kérlek nyomj egy szívet visszajelzésként az alábbi posztra. =)