Szuperképesség

ami, amik mindenkinek vannak

Azt hiszem, ünnepek alatt jöttem rá az egyik sajátomra. Tudod, amiben jó vagy, amit tőled tanulhatnak az emberek. Ami zsigerből jön belőled, tudattalanul, pont ezért mindenki, akivel mélyebb kapcsolatban állsz, álltál tudja, ismeri ezt a tulajdonságod, szupererőd.

Ez a gondolatmenet onnan indult, hogy nagy mázlista vagyok. Ugyanis minden egyes embert tudok hova rakni az életemben. Tudom, miért voltak akkor és ott Jelen. Tudom, mit, miket kellett tanulnom tőlük, egymás által és, hogy azért nincs egymással tovább dolgunk, mert amit kellett, amire szükségünk volt, ami tovább dobott, idevezetett, azt már átadtuk (különös valahol, de a munkahelyeimmel is így voltam/vagyok). A Jelenben kicsit nehezebb ennyire tisztán látni, hiszen éppen benne vagyunk a közepében, mégis kapiskálom azt hiszem. Ha érzem a késztetést, hagyom hogy vigyen magával a Mindenség a másikkal, viszont ha néma csend van tudom, nem kell erőltetni semmiféle kapcsolatot a másikkal. Ez nem egyenlő azzal, hogy ne kedvelném, ne lennék jól el az ezen a körön kívül esőkkel, csupán nincs ilyen – olyan leckénk egymásnak.

Igyekszem megélni, figyelni, nem túlgondolni. Az idő úgyis igazol, cáfol, választ ad.

Ez is egyébként egy szuperképesség. Felismerni a nekünk való tanítókat, a mások által, számunkra hordozott leckéket, és a pillanatot, amikor vége, teljesítettük a ránk szabott feladatot, búcsúznunk kell a másiktól, vagy neki tőlünk. Ez volt a legrégebbi, amit felismertem magamban.

A régmúlt emberek többségében hamar (legkésőbb az elválások után néhány hónappal) „megfejtődtek”. =) Egyet kivéve. Egy ember hatalmas kérdőjelként kísért tizenéven át, ami meg kell valljam, leírhatatlanul bosszantó volt. Nyugtalan leginkább, mert tudtam, hogy amíg nincs válasz, a levegőben fog lógni, mint Demoklész – kardja, ami bármikor lesújthat. Aztán, amikor éreztem a késztetést arra, hogy fel kell keresnem, megtettem. 3 ilyen alkalom volt. Tudod, amikor azt érzed felrobbansz, ha nem teszel meg valamit.

Végül, ő is helyrekerült, és azért kísért ilyen sokáig, néha fel – felbukkanva, hogy arra tereljen, ahol most vagyok. Ébresztett, tükröm volt, aki által elseperhettem az általam létrehozott illúziókat. Ez volt a feladata: csak lenni, ha szükségem van rá. Nagyon komoly felismerés volt, és örök hálám, amiért megadatott egy ilyen segítség, még ha a lehető legzavarosabb módon is.

Milyen érdekes, hogy amúgy én keltettem fel saját magam, én láttam meg a hibákat, saját magamat, mégis egy másik ember kellett ahhoz, hogy annyira tisztán sikerüljön, amennyire. Nem ő adta a válaszokat, azok mindig itt vannak bennünk. Mások nem fogják tudni megmondani, hogy merre van a Te utad, ezt nem várhatod, és nem is helyes. Ahogyan megmondani sem… Tőlem se várj ilyet.

És most A szuperképesség felvezetése

Nem fogom megmondani neked, hogyan élj, élhetsz. Merre indulj, mit csinálj. De, maradjunk a legbelső körömnél. Felnőtt, önálló embernek csupán vázalom mi történik, ha A – t választ, mi történik, ha B – t, vagy egyiket sem. Járja végig fejben, gondolja végig mi, milyen hatással lenne rá, a környezetére, mindenre. Döntse el, miben lehetne önazonos, mi tehetné boldoggá, mihez van ereje, milyen ára lenne. Elmondom, hogy mit gondolok, én melyik utat találom az övének, de nem nekem kell azt élnem, így választanom sem helyette.

Rengetegen el vagyunk amúgy veszve, igen van ahol én is, és a költői kérdések, hogy: „Miért? Hogyan tovább? Mit csináljak?” nem csupán költőiként hangzik el. Annak ellenére, hogy tudom, magamnak kell ezekre rájönnöm. Sokan azonban valóban a választ várják, hogy legalább egy (ezeregy) ilyen terhet ne nekik kelljen cipelni, ne nekik kelljen ezért felelősséget vállalni. Hogy azt mondhassák, ha nem jött be, vagy nehéz, hogy „mert Te mondtad„

És, ha a másik mondta, akkor oldja is meg ő. Logikus. De, amiért nem jött be a dolog, azért haragszunk a másikra, döntünk nélküle, de lehet az sem jön be. Akkor meg az a baj, hogy bezzeg most nem mondta meg, úgyhogy legközelebb segítsen.

És a 22 – es csapdája gyerekjáték ehhez az útvesztőhöz képest…

Ismerős? =)

SZABADSÁÁÁG

Megmutatom neked önmagamon keresztül, hogy élhetsz szabadon úgy, hogy pusztán teszem, amit eddig. Ha vagy, ha nem vagy. Ha akarom, ha nem…

Én így élek, minden utat végigjárok a fejemben. Voltam lent, voltam fent, ilyen – olyan oldalról, így szerencsés vagyok, hogy megadatott: több felől ismerem első kézből a lehetséges forgatókönyveket, ami miatt a döntés sokkal egyszerűbb. Sőt, igazából a döntés mindig könnyű. A következmény az, ami nehéz lehet, akár káoszos. Nekünk, másoknak, mikor – hogy. A hirtelen döntéseim mögött a hátterem áll. Az elmúlt időszakok, mélységek, magasságok. Látszólag könnyű, fejjel a falnak, meggondolatlan, gyerekes. Látszólag.

Ezt látják. Naivan, szabadon a vakvilágban, a Föld felett, aki elfogadja ha más dolgokat szeretsz. Vannak, akik zsigerből ódzkodnak ettől: „Felelőtlen” suttogják. „Ezt semmi nem érdekli” gondolják, „De jó Neked, hogy ilyeneket megtehetsz!” mondják ilyen olyan mögöttes tartalommal.

Vannak, akik pont emiatt szeretnek meg. Eleinte furcsállják, nem értik ezt a fene nagy szabadságot, végül megpróbálják, és rákapnak az ízére. Egészen addig, amíg nem tapasztalják saját bőrükön a szabadság által vonzott mumusokat.

A szabadság alapja a felelősség és időnként a kompromisszum.

Ugyanúgy saját magunkkal, mint másokkal szemben. Ezeket viszont nem szeretjük, és itt jön az első nagy pofon.

Megtehetsz bármit, HA vállalod érte, a következményeiért a felelősséget.

Ez, már nem szokott menni. Mert itt jön a másik alapvető dolog (a második pofon), ami elengedhetetlen a fene nagy szabadsághoz: önmagunk ismerete. Amihez mélyre, nagyon mélyre kell mennünk. Folyamatosan. Felismerni mindent: jókat, rosszakat, előnyöket, hátrányokat, megoldott és megoldandó feladatainkat önmagunkkal kapcsolatban.

És a hibáinkat nem szeretjük. Főleg, ha más is látja. Főleg, ha másikra nézve folyton ezzel szembesülünk. És, ha nincs itt az ideje, vagy nem ezt akarjuk választani, ugyan ki szeretne azzal a személlyel bármilyen kapcsolatot is ápolni, aki ezekre pusztán a létével képes emlékeztetni?

Szabadon élni ebben a világban egyszerre átkom és áldásom.

És innen adódik az a szuper?képességem, amire másodjára jöttem rá:

TÜKÖR VAGYOK.

Az emberek nem szeretnek tükörbe nézni. Mivel nem “húsos fagyi”ként vagyok nyilvántartva, így folyamatosan azért, én sem. Volt is egy tudatosan választott hosszú, eltévedt időszakom. Alapjában pedig mindig, de mindig szerettem elemezni magam. Hogy, legalább én ne legyek meglepetés önmagam számára, vagy mi… Hogy bármi is történjék, tudjam mire számíthatok önmagamtól. (<-Trust issues) Ezért szeretem feszegetni a határaim és ezért hol örömmel, hol kegyetlenül kényszerítve magam nézek a tükörbe. Mert igazán erős (mjó, valójában SZABAD, ez sokkal fontosabb) csak az lehet, aki tisztában van önmagával. És én szeretek erősnek lenni.

Példamutatás?

Merül fel a kérdés jogosan. Lassan 1 év távlatából az, aki olvas itt is, Instagram – on is, Insta sztorikban is, már talán láthatja: felelősségem teljes tudatában élek, döntök úgy ahogy: szabadon. Néha kockadobással, néha mágikus labdával, legtöbbször azonban saját kútfőből. Vállalva a velejáró dolgokat, időnként beáldozva ezt – azt önmagamból (leginkább az alvásomat, de akár a megélhetésemet is), hogy szárnyalhassak, vigyen a szél amerre kell. Akkor is, ha ennek csúnya zuhanás lehet a vége. Feltételezem, hogy ez esetben pont a zuhanás adja majd a leckét, ami továbbvisz oda, ahol lennem kell akkor és ott.

Ha nincsen semmid, megvan mindened.

Sosem vártam el többet annál, mint amit én nyújtani tudok. Ha „elvettem”, adtam bőséggel. Ha adtam, vettem is el, mikor szükségem volt rá. Csak arról tudok érdemben is beszámolni, amit tapasztaltam, tapasztalok, átélek.

Aztán hiszi a piszi, aki elhiszi =)

Néhányan azt mondják: így élni bátorság, meg menő. Azok vagy nem tudják, mit jelentenek a fentiek, vagy mindazok ellenére készek levedleni láncaikat és felébredni.

Azt viszont tudnod kell: a szabadság nem egyenlő a gondtalansággal, és megvan az ára, amit nem csupán egyszer kell megfizetned. Ez egy oda – vissza játék: hagyd el mindened, hogy meglehessen mindened.

„Az égi atya megfonta már életed fonalát előre.
Bújj egy lukba ha úgy akarod, az életed akkor
sem lesz hosszabb mint rendeltetett …
a félelem nem segít, semmit.”

/XIII. Harcos/