Tetovált nézőpont

egy tetovált nézőpont

A nem tetováltak többsége, nem érti a tetováltakat.  Pontosabban, ha a miérteket kezdem magyarázni. Mert megkérdezik. Inkább azért, mert zavarja őket, nem feltétlen, mert valóban kíváncsiak lennének a válaszra.

Na, de… Miért is vagyok tetovált?

Sosem borzadtam el az örök tinta látványától, gyerekként sem. Inkább kíváncsisággal töltött el, hogy hogyan, és miért. Aztán már jött a: kell!

De még várnom kell, mert gyerek vagyok még ehhez. Majd, ha nagy leszek, ha már nem növök, ha már néhány évet agyaltam egy vágyott mintán, hogy valóban akarom-e. És, ha megkerestem a rávalót. Mert ha már elmúltam 18, és képes vagyok örökre nyomot hagyó döntést hozni felelősségem teljes tudatában (mert én már felnőtt vagyok, ugye…), akkor saját zsebből megvalósítani is legyek képes azt (társadalmi fricska: check).

Sokáig húzódott ez a dolog. Bár az első, mai napig vágyott minta még mindig nem került fel rám. Tizensok éve agyalok azon hogyan is szeretném kivitelezni, na és kivel. A második vágyott minta sem először került fel, úgyhogy az időrendiség nem döntő tényező esetemben. A felépítés, az összhang viszont annál inkább.

Mindegyiknek van jelentősége, nem csupán egy mutatós darab. Némelyiknek több is. Az egyiknek konkrétan 5. =)

Többségéről külső szemlélőként megmondhatatlan, hogy mihez kötődik, milyen jelentőséggel bírhat. Például, egy minimalista hegy van a csuklómon. A hegyek szerelmese vagyok. Mellette van egy fenyő, fölötte egy csillag. A fenyő a nagyszüleim, mert velük jártam kicsi koromban néhány nyaranta a hegyekben, ahol mindig fenyőt gyűjtöttünk az utolsó ott töltött nap giga tábortüzéhez. A csillag édesanyám, akitől mindig a Szép csillagos az éj dalt kértem esténként, hogy énekelje, mikor kicsi voltam.
Alatta a geozmin nevű anyag molekulaképe található, ami többek közt az eső illatát adja. ITT olvashatsz erről bővebben.

Az összes többinek is hasonló mélysége van. =)

Mindet magam méreteztem, terveztem, rajzoltam, ami alapján rám varrták őket. Egyik munka sem tökéletes és ez esetemben így van jól. Mert nem az a tökéletes, ami hibátlan. A tökéletesség megfogalmazhatatlan.

Huszonéve ez az egyik megmagyarázhatatlan jelmondatom. Csak később találkoztam a japán kultúrában a kifejezéssel, világnézettel: Wabi – Sabi (nagy vonalakban: szépség a tökéletlenségben).

Mindegyik tetoválás egyfajta felszabadítás, bilincslevedlés. Egy memento a templomnak, amiben élek és Önmagam e – világi részének, ami a templomban lakik. Hajlamos vagyok elfelejteni apró és nagy igazságokat, így a bőrömbe vésve emlékeztetem magam, a sejtjeimet. Mert a gondolatoknak, az akaratnak van teremtő, fókuszáló ereje.

Nem szerettem beszélni, amikor készültek. Arra fókuszáltam, amit éppen felvarrtak rám. Mintha… Mintha akkor tölteném fel mágiával, jelentőséggel. Akkor ölt fizikai formát az adott jelkép.

– Jó, jó. De, miért?

– Ömm… Most mondtam el?

És továbbra sem érti. Így visszaveszek a magasságból, és a többség által elfogadható, befogadható sablon választ adom:

– Mert szép és menő. – sóhajtom lemondóan.

– Jó, hát ezt el tudom fogadni. Csak nem értem…

…

Aztán vannak azok, akik azt nem értik, hogy a nagy közönség számára nem látható, vagy ritkán látható helyen van a tetoválás, és ennek így mi értelme van. Vagy azt gondolják, mekkora menőzés ez az ágyba bújásnál.

…

V – A – T – D – Ö – H – E – L – L

…

Igen, ilyet is szóvá tettek. Eszembe nem jutott ebből a szemszögből vizsgálni a tetoválásaim. Pláne az, hogy ezért jön létre bárkinél is egy életre szóló minta, legyen az bármennyire is menő, akármilyen szituációban. =D Pedig hát, nagy az I… Nevermind!

Fordítsuk visszájára a dolgot. Te miért nem vagy tetovált? Miért jó neked a rajztalan bőr?

Nem találkoztam olyan válasszal, amit ne tudtam volna elfogadni. Persze, azt is értem miért nehezebb nekik, mint nekünk. Hisz érintetlen bőrrel születünk e-világra, ez a természetes.

Viszont, ha génjeink hordoznák a bőrrajzot, én ezekkel a tetoválásokkal születtem volna. =)

Meg azzal az egyel, a legelsővel, amit még mindig nem tudom, hogyan is kivitelezzek… Talán azért, mert azt, ha a génjeimbe kódolva hordoznám, nem egy bőrrajz lenne, hanem letört szárnyaim csonkjai, hegei, amit éppen visszanöveszteni igyekszek. =)

A sorozat egyéb képeiért klikkelj a posztra:

View this post on Instagram

A post shared by Bolygón Bolyongó (@bolygon_bolyongo)

Fotós: Gulyás – Kertész Tímea; munkáit ITT találod, ezer köszönet neki!