• bolygonbolyongo@gmail.com
  • Hungary

A Bemutatkozó rovat írásba közben szembesültem egy régóta sejtett, de soha meg nem fogalmazott dologgal.
Sosem az alapoknál kezdek (ahogy most sem az itteni első cikkhez térek vissza =) ). Senkinél, semmiben. Ugrok egy hatalmasat és a levegőben szöcskézek. Ha érdemesnek találom az ottani dolgokat, akkor építem ki hozzá az utat, az alapot, a biztosnak hitt talajt.
Bizony, csak annak hitt-et. Mert, ha úszkálok a jóságban, mindent „bekebelezve”, akkor a fene fog foglalkozni olyan részletesen az alapok létrehozásával…

No, de!

A cikkeim sem úgy születnek többségében, hogy elejétől a végéig megírva. Ami eszembe jut levésem, aztán majd kerül hozzá bevezető, levezető, kiegészítő.
Sosem tudtam, mi a baj velem. Mi az az egyik hiba, amitől újra és újra ugyanabba a gödörbe esem bele. Hát ez az egyik. Micsoda felismerés! Ideje volt… =D
Egyelőre úgy hiszem, hogy első körben nem kell felborítanom ezt, és azonnal száműzni magamból, hisz ez annyira a belső rétegeim valamelyikéhez tartozik, hogy részben ettől vagyok én én.
Inkább megtanulom kezelni, beilleszteni a világ rendjébe valahogyan, miközben megvizsgálom, hogyan lehetne ezt orvosolni, előnyömre fordítani Önazonos módon.

Mert ez a titok: Önazonosság. Nagyon szeretem ezt a szót, és jelentését. Már most mondom, hogy egymillió+ – szor fog feltűnni BoBó világában.
Ne akarjunk mások lenni. Ha valami nagyon távol áll tőlünk, a fene fenét eszik sem tudhatjuk magunkévá. Ebből aztán bizonytalanság, frusztráció, hazugság lesz. Szerintem.

Félreértés ne essék! Ez nem engedély az alkalmazkodás teljes megtagadására. Élni, és élni hagyni!

Fogalmam sincs, mások hogyan építenek fel blogot, magazint, hasonló szerkezetű oldalakat. Nekem, itt hasznomra vált ez a bele a közepébe dolog. Borzasztó egyszerűvé tette a szerkezeti felépítést, onnantól kezdve, hogy megvolt az alapkoncepció, ami az oldal nevéből született (erről itt olvashatsz). Záporoztak a témakörök, az ötletek. Kellett, hogy tudjam, mik lesznek/lehetnek témák az elkövetkezendőkben a két fővonal mellett ahhoz, hogy úgy építsem fel a weboldalt, hogy később se kelljen nagyon belepiszkálni a szerkezetébe. (mennyi hogy =) ) Hiszen évekre, örökre tervezek. Egy márkát, egy bizniszt, ha lesz materiális értéke, ha nem. Üzlet és hobbi. Ez lenne az én Ikigaiom. =)

Elfuserált részem, lehet nem is annyira elfuserált. =)
/mjó, hát ezen még én is felnevetek/

A nagy vállveregetés után, hogy milyen jól hasznosítom ezt a bele a közepébe dolgot, jöjjön a fekete leves: borzasztóan nem értek az alapozáshoz, és nem is szeretek ezzel foglalkozni. Nincs türelmem hozzá. Ahogyan a honlapot is előbb kezdtem szerkeszteni, minthogy utánanézzek, hogyan is kell. Mondanom sem kell, egyszerűbb lett volna előbb

RENGETEG OKTATÓ CIKKET, VIDEÓT ELOLVASNI, MEGNÉZNI.

 

Dehátnekemneee…

Egy weboldal szerkesztésekor (számomra) soha nem látott részletességbe kell merülni. Még akkor is, ha előre kidoglozott sablonokkal, kódokkal dolgozunk. Viszont minél egyedibb oldalt szeretnénk, annál kevesebb sablonnal dolgozunk, kódolnunk kell… Undorítóan sokat, mocskosul precízen. Nem akartam. Így is gyűlöltem, majdnem minden percét. =D De, én akartam, a saját két kis kezemmel minden egyes dolgot beépíteni.

Ez a honlap kezdett tanítani az alapozásra, azt kell mondjam. Itt nem lehet csak úgy a közepétől kezdeni, ha valami profi(nak látszó)t akarok létrehozni, maradandót, összeszedettet. Rendesen feladja a leckét, mondanom sem kell. Nem elég itt egymásra épülő cikkeket összehozni, ezeket még össze is kell hangolni a közösségi oldalak arculatával is.
Ideböföghettem volna csak úgy valamit, bumm belekezdve, és majd menet közben építkezem, de nem akartam kókányt. Erős alapot szeretnék, átláthatót, hogy aztán később csak úgy ugrálhassak jobbra-balra, ahogyan csak szeretnék.

És a levegőbe ugrás sokkal jobb, ha tudja az ember lánya, hová is érkezik talajt érve.

Hogy az emberi/állati kapcsolatokkal ez hogy néz ki? Idővel ez is kiderül. Majd, ahogyan tapasztalom ezt az új fajta alapózós én-t. =)
SZACSÖREKLÁM

2 thoughts on “Boom Boom Lemon

Hozzászólok

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás