• Joe Biden, az USA jelenlegi elnöke és (ekkor még) következő elnökjelöltje, Vladimir Putyin – ként mutatta be Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. Alelnökére, Kamala Harris – re Donald Trump – ként hivatkozott.
  • Donald Trump volt amerikai elnök/jelenlegi elnökjelölt ellen merényletet kíséreltek meg, amiben a füle sérült, egy ember a golyó által elhunyt, ketten életveszélyesen megsérültek.
  • Következő nyilvános szereplésénél a republikánusok lekötött füllel fejezték ki együttérzésüket.
  • Joe Biden koronavírusos lett, visszamondta kampánya állomásait
  • Joe Biden visszalépett, nem indul újra az elnökségért
  • Egy fekete humorra/iróniára nagyjából 20 éve építkező együttes (filmjeik is vannak), a Tenacious – D egyik főtagja azt találta mondani: „Legközelebb ne vétse el a lövész Trumpot”. A frontember (aki színész is) lemondta a jelenleg futó koncertkörutat, felfüggesztette az együttes működését és elhatárolódik.
  • Oroszország lebombázott egy ukrajnai gyermekkórházat.
  • Kis hazánkban egy harcművész felrúgott egy 8 évest. Néhány hírhozzászóló taglalni kezdte a mai gyerekek viselkedni nem tudását, és nem tudhatjuk miért történt ez, lehet megérdemelte. Mármint a gyerek. Amit kapott. Amúgy is: mindannyiunknak lehetnek ilyen rugdosós gyenge pillanatai.
  • A magyar vasutak igazgatója sajtóközleményben kérte az utasokat, ne a vasúttal utazzanak.
  • az ide szállított szőke kóla kevesebb narancsot tartalmaz, mint más országbeli
  • A kórházak műtőjében sorra adták meg magukat a légkondik. Már, ahol voltak. Már, ahol működtek.
  • A köz népéhez fordult egy református szervezet által működtetett gyermekkórház, hogy klímáik lehessenek/megjavíthassák őket 10 millió forintért, majd a nyilvánosság és jó adag köz népi adomány után a működtető református szervezet egy államilag futtatott sportklubbal vállalta a költségeket…
  • Az egyik kórház egy adományba kapott klímát nem szerelhet fel, amíg engedélyezik nekik.
  • Magánkórház építésére 26 milliárd állami támogatást kapott Csányi Sándor.
  • Repkedtek a megdőlt melegrekordok, amikre többségére az volt a reakció: „Na tessék, 100 éve is volt, mégsem nyafogtak. A globális felmelegedés csak kitaláció. Nyáron meleg van”
  • Kiberbiztonsági program frissítése okozott informatikai leállást világszerte különböző területeken, mint például: légi- és egyéb tömegközlekedés, bankok, kórházak, egyéb cégek, televíziós csatornák, stb.

 

Soroljam még?

Nem igazán akarom…

 

A felsorolt események kevesebb, mint 2 hét leforgása alatt történtek.

 

Melyikkel kezdjem? =)

 

Amerika

Elnökök és nyalánkságok

* a csillag után jön a frissítés =D

Ez rövid lesz. Mennyire hihető, hogy Amerikának kizárólag ez a két jelöltje legyen az elnöki posztra?

Röviden: Biden demens, Trump egy pénzéhes ön- és közpusztító, nem valami éles elmével megáldva. Ha felütöd a guglit, nagyon sok mindent találsz mind a két elnökről. Mindkettő kezébe öngyilkosság hatalmat adni. Pedig mindkettő már kipróbált elnök…

Öröm az ürömben: már csak 1 ciklust vihet végig, bármelyikük is nyer. De, tudjuk ki nyer… Lássuk 4 év alatt milyen károkat lehet okozni világszinten!

* a frissítés

Már múlt pénteken olvasható volt, hogy vasárnap bejelenti Biden a visszalépését. Így is történt. A lehetséges új jelölt: Kamala Harris.

Szerintem tudjuk mi lesz a vége, ha csak odakint nem történik valami hasonló, mint kis hazánkban idén.

Tencaious – D

A szólás szabadság már csak akkor működik, ha azt a politika/vallás/nézet/hangulat/érdek engedi. Van, aki kimondta: „Bocsánatot kért nyilvánosan, miért nem elég ennyi? Egyébként a nemzet felének ugyanez a gondolat fordul meg a fejében annak ellenére, hogy a többség nem erőszak párti/nem gondolja komolyan. A különbség csak annyi: nem mondtuk ki vagy nem hallották meg.”

Ha már a frontember lemondta a következő turnékat, projekteket, javaslom megtekintésre az együttes égisze alatt eddig született filmes és zenei munkásságukat, azok tálalását és mondanivalóját.

Isten Óvja a SZABAD Amerikát!

 

A magyar narancs

Hát… ez alatt a cím alatt nagyon sok mindent ki lehetne fejteni. Maradjunk a szőke kólánál, ami a „Ne vonatozz!” – ra érkezett megoldásként.

Hja: „Halálán lévő infrastruktúra? Ne gondolj rá!”

Dániába költözve a 2010 – es évek elején konstatáltam, hogy az idehaza is ismert márka vaníliacukra Skandináviában nem olyan formában létezik, mint itthon. Itthon tasakban, kristálycukor állaggal, hangyányi vanília ízesítéssel kapható első sorban. Odakint csak 2 féle létezett akkoriban ettől a márkától: a vaníliarúd és a vaníliapor (az aroma most nem játszik). Utóbbi tégelyes, porcukor állagú és porrá őrölt vaníliarúd is volt benne, az apró sötétbarna szemekből ítélve. 140 grammos kiszerelésben volt kapható kb. 20 dán koronáért (akkoriban 7 – 800 forint), ám minősége végett sokkalta kevesebb mennyiségben kellett használni, és így is intenzívebb, gazdagabb ízt kapott bármi, amibe beletettem.

Ugyanez volt egy itthonra és kintre is importált öblítővel is. Más néven, gazdagabb összetevőkkel, tényleg hosszabban tartó illattal létezett vikingéknél.

A Németországba dolgozni járó, de hazaugró honfitársaink által hozott lila tehenes csokoládé is ízesebb, a mosópor minőségibb, és tovább ne is menjünk.

Amúgy Lidl is 2 féle van. Nem olvasok most utána, de valami családi balhé által fel lett osztva és a Skandinávoknál például a másik Lidl csoporttal találkoztam, nem az itthoni lánccal. Valamivel akkoriban el is tért a logo is kicsit, most nem tudom. Nagy szívfájdalmam, hogy az itthoniban nincs a rizses csoki. Tudod, ilyen kisebb csomagolt rizses csoki egy nagy zacsiban. Szégyen…

Na szóval, vannak ilyen minőségi kritériumok országonként eltérve. Meg ilyen átlagkereset, GDP, vásárlói igény, költési ráta, fogyasztói viselkedés, meg 6 tonna dolog, ami alapján a gyártók némelyike mérlegel hova, milyen összetevőkkel gyárthat, gyártson, min tud lecsípni, mibe kell beleölni, kibe felesleges beleölni. Kereskedelem. Pénz. Gazdaság.

Ez megvan a szerszámoknál is, alkatrészeknél, és a többi és a többi. Minimum huszonéve, tapasztalataim alapján legalábbis. Helyes? Nem. De valakik engedélyezik újra és újra azokat a minimum kritériumokat, amik által a gyengébb eresztésű holmik ide bekerülnek.

Üdv a nagyvilágban.

 

Klímaválság

Vannak dolgok, amik mellett még én is vakon, teljes mellszélességgel állok ki (ezek leginkább eszmék, tettek, nézetek, a tények messze nem idetartoznak nálam szerencsére, jelenleg a vakszerelem sem).

Egy darabig.

Mert egy idő után tisztul az ember feje, és motoszkálni kezdenek a kérdések, hogy „Jójó, de ez mi? Hogyan? Hogy működik? Honnan nő ki a lába? Mit is szeretek ennyire? Mit utálnak mások ebben? Mit nem értenek meg? Mennyire életképes ez különböző szituációkban? Változó dolog, vagy örök állandó?” Stb, stb…

Magyarán felébredek. Aztán vagy maradok, vagy kínosan bólogatok, hogy:

„Duck. Ezt csúnyán benéztem…”

 

Semmi baj nincs ezzel. Jó pap, holtig tanul. De… Ez egy fájdalmas jelenkori, büdös nagy de:

Meghallgatni másokat manapság azt jelenti: hagyod hogy letapossák az ego – d. Mert neked ne mondja meg senki sem. Te tudod. Mert itt mindenki h@lye, csak te vagy ép eszednél.

Nem meggyőzni az igazadról másokat manapság pedig azt jelenti: hagyod hogy letapossák az ego – d. Mert neked ne mondja meg senki sem. Te tudod. Mert itt mindenki h@lye, csak te vagy ép eszednél.

Hm. Az ilyen típusú viselkedésmintáról ITT írtam már.

A klíma mizériánál maradva egy darab #funfact – el indítanék:

100 éve nem volt minden csupa aszfalt, beton és üvegcsoda, nem voltak kiapasztva/eltérítve patakjaink, tavaink, folyóink, gyógyvizeink ilyen mértékben, nem robbantgattunk felhőket, nem voltak műfüvek, még nem pöfögtettünk ennyi és ilyen típusú káros anyagokat a mi kis üvegházhatással működő bolygónk légterébe, mert:

 

Ami kint tart valamit az amúgy bent is, ez megvan?

 

SZTRATOSZFÉRA cikket ajánlom figyelmedbe, és a lista elég hosszú lenne.

Nem értjük az összefüggést? Semmi baj, nem a mi hibánk, az edukációs rendszeré (mondjuk ezt is mi emberek formáljuk…). Az viszont már a miénk, hogy az internetes tudásbázis korában csuklóból tesszük le az ego – nk voksát és mondunk akkorát, ami a világ egyik legnagyobb butaságai közé sorolható. Jó hangosan, maradandóan. Örök nyomot hagyva az éterben erről, utána sem nézve, meg sem hallva olyat, aki talán ért hozzá, aki talán taníthat. És ez egy dolog. Ezt a tudományosan egy elég régóta alátámasztott tényt, még a saját bőrünkön is érezzük konkrétan évről évre, nem kell ehhez semmiféle edukáció, hogy képesek legyünk észrevenni: valami megváltozott, valami nem jó irányba halad.

Egy nagyon jó írásba botlottam a napokban, ezt itt hagyom:

„A polar jet vagy sarki örvény egy erős körbefutó legőrvény, ami elszigeteli a sarkok hideg levegőjét a föld többi részétől. Ha jól műkődik,akkor a sarkörön hideg van, az egyenlítő felé meg egyre melegebb. Olyan mint egy záróizom.
A globális felmelegedés hatására az izom meglazúl és hullámossá válik. Ezért be tud törni a sarki levegő a mérsékelt övbe ( jelenleg Nyugat-Europában),a meleg levegő meg feljut a sarkkörre és dominohatas elvén a forró égöv melege feljut hozzánk. Jelenleg Angliában 17 fok van, nálunk még 40.
Amikor a 1.5 fokos felmelegedés súlyos hatásairól beszélünk, akkor ilyen dolgokra gondolunk, nem pedig sima 1.5 fokkal melegebb helyzetről.
Itt le van írva szebben: HOLDKOMP.HU ” – Molnár Levente

Újabb és újabb anyagokat találsz az interneten, globál szinten a helyzetről.

Személyes #funfact zárás: 4 hörcsöggel elvittük a nyarakat egy klíma nélküli panelben kevesebb jégaksival, jeges vizes palackkal hűtve őket, mint most 2 hörcsöggel. Kettő darab hörcsöggel. Ugyanakkora lakokkal, teszem hozzá. Ugyanaz a kecó, ugyanazzal a berendezéssel, elhelyezéssel.
És jeget kellett vennünk 4 alkalommal.

Érted. Jeget venni még extrába a hűtésükhöz. Mert ők nem tudnak izzadni, hőt leadni, így 25 fok felett szükséges a hűtésük. ITT olvashatsz erről.

 

Gyerek meg az apró

Igen, a mai gyerekek viselkedése… Látom, nem vagyok vak. Huszonéve látom mi zajlik gyereknevelés címén. A huszonéve meg felnőtt és most az egyengeti gyereke/gyerekei útját. Halmozott helyzet…

És akkor már felrúghatom a rongy kölyköt?

Nem láttam, hogy az említett esetnél késsel a kezében rohant volna bárkihez az a gyerek, hogy ösztönszerűen cselekedve, hirtelenjében így sikerült volna megakadályozni azt, hogy életveszélybe sodorhasson bárkit is.

Szóval: nem, nem rúghatod fel a gyereket.

Harcművészként? Az a baj, fűnek fának tanítják, csak fizesse a havi díjat. Bejössz, elsajátítod a fogásokat, mehetsz haza. Jól szerepelsz versenyen, szintet léptél, lehetsz oktató, estébé.

Szakkönyvtől kezdve, kulturális ismereteken át, filmek milliárdjai szólnak arról, hogy minden harcművészet egy életút, egy életstílus. A Keletiek pláne. A keleti harcművészetek az elme, a test, a lélek szentháromságra mennek rá. Ezek összehangolására.

Csoda, hogy a kelet – ázsiai népcsoport okosabbja(?*) inkább a kihalást választja, csak be ne tegye a lábát hozzá letelepedni a nyugati?

*a kihalás sem megoldás ugye

Nem nagyon tudok mit hozzáfűzni a kórházak kálváriájához, sem a magyar vasúthoz többet, ami most éppen a hőhullám miatt vérzett el (mondjuk ennyi vér a világon nincsen, hogy ilyen régóta, megállás nélkül képes legyen folyni…). Minden magáért beszél, csak el kell olvasni a híreket, nagyon másként magyarázni, de még látni sem lehet. Szóval…

Ez tényleg rendben van?

Tényleg mindenki más tehet erről, nem a lassan dekádok óta jelen lévő kormány és mi, akik asszisztálunk hozzá a nem cselekvéssel is?

 

summa

Tényleg jobb így? Ezt hátrahagyni unokáinknak? Erre vagyunk büszkék?

Hogy van x gyerekünk akiket ebben a rendszerben nevelünk fel, és vagy csontig beszereti magát a rendszerbe hogy jó legyen majd neki – szemet hunyva a pedofilok, erőszaktevők, rablók felett -, vagy külföldre neveljük, mert nekünk többre nincs időnk, energiánk?

 

Te nem undorodsz ettől? Te bele tudsz nézni így a következő generáció szemébe egyenes gerinccel, tiszta lelkiismerettel?
Abba a tiszta, még töretlen szempárba, aki Istenként tekint rád?

 

Ha a gyereknek gumikacsa kell olyannyira, hogy púpját kisírja, akkor megvesszük a gumikacsát, de ha Istenként néz ránk, akkor miért veszünk neki még kettőt ahelyett, hogy igyekeznénk felnőni a feladathoz?

Mert fárasztó? Mert elég, ha csak az otthon melegét tartjuk? Elég, ha csak ott van minden rendben? A kinti világra majd felvértezzük, oszt lesz ahogy lesz?

Mindegyikbe beleperecelünk és nem lehetünk Istenek sem, kezdjük ezzel. Minél jobban előadjuk, a gyerek annál nagyobbat koppan, amikor rájön, nem azok vagyunk.

Hős emberek viszont lehetünk. A hősök hibáznak, az emberek pláne. A hősök felállnak, a hősök igyekeznek mindent megtenni, hogy ne csak az otthon, hanem a világ is egy jobb hely legyen. Nem csak néhány ember számára, mindenki számára. Hősnek lenni szívás. De, ha már példák vagyunk valakinek – mert azok vagyunk a gyereknek – ha nevelünk, nevelők vagyunk, tanítók, akkor ehhez bizony fel kell nőnünk és egy jobb világot teremteni nekik, ezáltal magunknak. Erről meg ITT olvashattál már nálam.

 

eltávolodva

A Bemutatkozás fülnél olvasható az alábbi:

 

„Lassítani az Emberiség Vonatát, ami a szakadék felé halad, hogy a következő alkalomnál – ha lesz – , már ne ezt a leckét kelljen kollektív megtanulnunk rengeteg faj, élet és egy bolygó árán.”

 

Egyre többször lenne kedvem leülni egy hegyoldalba, és csak nézni beletekerve, mit művelünk magunkkal, egymással. Meddig butulunk, hogyan butulunk. Hogyan zárjuk magunkra az ajtót (vagy vonulunk a hegyoldalba =) ), küzdünk a Vonat vezetéséért, mert csak a saját igazunk igaz, csak mi tudjuk jól. Mert csak fekete és fehér döntések, gondolatok vannak és ha te fekete vagy én fehér (vagy fordítva), akkor vérre menő harcot kell vívnunk egymással.

Van rajtad sapka? Nincs rajtad?

A sok és nagy felszabadítással, uralkodó rendszerek megdöntésével, egyéni szabadsággal ezt kezdtük. Nekünk mindent lehet és semmi sem kötelező. Mert szabadok (?) vagyunk, mert mondhatunk nemet, mert elfáradni ér, kiszállni ér, eltörölni, ha nem tetszik ér, mindig és mindenkor, minden ér.

„A szabad világ teremtette jogainkat élvezzük, egyre kijjebb tolva annak határait elfeledve, ignorálva kötelességeinket.” – ez sem mai értekezésem, ITT olvashatod.

Ha a világ összeomlik? Ha a gyermek nem kap keretet, útmutatót a világhoz, önmagához?

 

„neked ne mondja meg senki sem. Te tudod. Mert itt mindenki h@lye, csak te vagy ép eszednél.”

 

A világ anarchiába fut.

 

Megvan az a felsőbbrendű, ária szerű tévképzetünk, hogy olyan intelligenciával és tévedhetetlenséggel bírunk kollektív és egyénenként, mint egyetlen jövőbeli A.I sem. És, amikor tévedünk? HA tévedünk persze.

Emberek vagyunk, hát ez a kiváltságunk. Ez tesz minket különbbé és „neked ne mondja meg senki sem. Te tudod. Mert itt mindenki h@lye, csak te vagy ép eszednél.”

Semmit nem tanulunk ezekből, egyre inkább kényelmesebbé szűkítjük látókörünket és ugyanolyan nagy pofival gázolunk tovább mindenen, ha nem nagyobbal, mint addig, folytatva utunkat.

 

A globális felmelegedés kamu, a Föld lapos, minden teleszkóp CGI – al van felszerelve, és előre megyünk, nem hátra.

 

Lehetne ez fajunk Jelen korának szlogenje. Legalábbis ebben a dimenzióban, amibe egyébként fogalmam sincs mikor lépdeltem át. Csak kapkodom a fejem, és már fel sem szedem az állam a földről, vissza sem nyomkodom kiguvadt szemeim a helyére, mert időpazarlás, felesleges energiavesztés lenne. Mert míg ez a cikk íródott, elég sok ponttal bővült az eleje, és elég sok mindent nem tettem hozzá egy idő után.

Ami kiáramlott belőlünk generációk alatt, az elérte csúcspontját azt hiszem… remélem… és most kezdett visszahullani a nyakunkba. Bár lehet van még ennél lentebb.

 

Mert, hát valamikor Hellyel lefelé fordultunk…

 

Amennyiben tetszett a cikk és van Instagram fiókod, kérlek nyomj egy szívet visszajelzésként az alábbi posztra. =)

Hozzászólok