nyomás alatt?
Azt kell mondjam, egyáltalán nem. Úgy hittem, az fog a legnagyobb nyomás alá helyezni, ha felülírom eddigi elképzelésem az állattartás ügyében. Tévedtem. Akkorát, mint eddig sosem. =)
Van, hogy a bukás, a becsületkódex átírása felszabadít. Ám ez nem ment fel semmi alól, sőt:
még nagyobb felelősséggel jár.
Mindennek tudatában, felszabadultam a döntések által. Na, de ide eljutni nem volt egyszerű, szerencsémre (meg az évek, meg a rutin, meg a folyamatos munka önmagamon) azonban a felismerés és az átgondolt cselekvés rövid időn belül megtörtént.
Az előző bolyongásban – ITT – olvashattál arról, hogy két tagot számláló – külön élő – pocokbandám majdnem egyszerre távozott, és miket indítottak el bennem. Tanítások, felismerések. Hálás kis tükrök még nem létükben is. Úgy volt, ők voltak az utolsó pockok életemben. Aztán, az állandó feszültség, a depresszió nem múlt. A szoba némasága egyre inkább lélekbe mart. Semmi nesz, semmi zaj. Velük együtt az élet is távozott kis zugomból.
Egy kezdeti bolyongásban taglalom (Kard nélkül csak Bolyongó), hogy valójában mennyire nem egyszerű ebben a jelenben, világban léteznem, egy másikban meg (Úgy tenni) azt taglalom, hogy sikerült megszeretnem, ám még nem jobban, mint az általam vágyott világokat.
Hiába a sok szépség, és minden igyekezetem, kizárólag önmagamból egyelőre nem sikerül gyökeret eresztenem itt.
Azt hiszem, a gyökértelenség felismerése a kulcs. Megtanultam szeretni ezt a világot, elfogadni, hogy itt vagyok, itt létezem. Itt kell kezdenem magammal valamit. Elindítottam Bobót. Abszolút tudattalanul sikerült úgy kalibrálnom, hogy engem is tanítson ezen világ szépségeire, megismerésére.
Ám, ahogyan azt már említettem egy hete, Bobó belőlem fakad. Én teremtem ide, a saját világom ablaka, ajtaja, darabja, ahogy tetszik. Nem e – világon termett.
„Ahhoz, hogy életben tartsam e – világi önmagam, szüksége van a szívemnek egy e – világi horgonyra.”
A Pocok
Akárhogyan is nézem, a legfőbb horgonyom, kapaszkodóm egy élőlény. Megadok neki mindent, cserébe pusztán létezésével egyben tart itt, nem enged elszakadni, távolodni.
Orion persze csak és kizárólag megfontoltan jöhetett. Mert orvos nem lett Pestnél közelebb, és továbbra sem ebben az országban tervezem a létet.
Szülőm alig várta, hogy ismét pockom legyen, függetlenül attól, hogy neki is vannak. Egy – egy lány, külön kecókban. Sosem elég ezt hangsúlyozni. Ahogyan azt sem, hogy nem találkoznak egymással, és a fiúkkal sem találkoztak sosem, Orionnal sem fognak.
Az első és legfontosabb kitétel: Orionról ketten gondoskodunk, közös pocok.
A másik: amennyiben más országban telepszem le, míg ő van, és minden feltétel (orvos neki, egészségi állapot az úthoz) adott hozzá, Orion utazik hozzám. Ha csak egy valami is hibádzik, Orion marad itthon, szülőmmel. A pocok kényelme, egészsége az elsődleges szempont.
Minden pontban egyet értettünk, így második hete, hogy a szobatársa lehetek ennek a kis szőrcsomónak.
Egyébként, ezt a döntést bukásként kezelem. Egyfajta felelős felelőtlenségként. A legédesebbként. =) Éppen ezért még inkább úgy érzem, különös figyelemmel kell kísérnem kispajtásom sorsát, és még inkább a magam további fejlődését.
Ergo: még mélyebbre kell ugranom a nyúl üregébe…
Amennyiben tetszett a cikk és van Instagram fiókod, kérlek nyomj egy szívet visszajelzésként az alábbi posztra. =)
[…] től. Azután olyan 2 hónappal, hogy közöltem mindez felelőtlenség. ITT olvashatsz erről. ITT meg arról, hogyan is buktam […]