Repülés

Így, hogy nem élek külföldön, valahogy nincs meg az UTAZÁS… OMMM cikkben említett 2 világ közti érzés, határmezsgye amit egyébként hiányolok nagyon is. A reptér, csak reptér volt zajjal, sok világító, vibráló kijelzővel, állandó nyüzsivel oda is és vissza is, amikor tavaly decemberben Svédországba repültem.

Változtak az elmúlt évek alatt kicsit a szabályok is. Már nincs olyan szigor a telefonokkal, elektromos kütyükkel, mint régen. Ami viszont ezzel kapcsoltan megmaradt: bizonyos – tól – ig magasságban valami blokkolja az elektromos kütyük használatát.

Videozni szoktam, és kivétel nélkül, mindegy egyes alkalommal régen is, most is, bizony meg sem jelent a telefonon néhány felvétel, amit bizton állítom, hogy sikeresen elindítottam és leállítottam. Most, erre különösen figyeltem a régmúlt tapasztalások miatt.

Szerelem

Az egyik legszerelmesebb pillanat, amikor a kifutópályára gurul a gép felszálláshoz és megáll (nem minden kifutópályán, de a repülési eseteim többségében így volt). Persze, ez csak akkor ilyen pillanat, amikor már tudod mi következik.

Ezután kezd hirtelen gyorsítani a gép nulláról és húzza fel az orrát a pilóta.

Ez mikor, hogy sikerül. A mostani odaút a legszebb felszállás volt eddigi, talán 3 tucatnyi repülő utaim során. Folyamatos, nem rángatós, könnyű, lágy, nem préselődtem hirtelen az ülésbe.

A gépek is sokat fejlődtek, vagy legalábbis a gépparkot lecserélték az elmúlt 7 év során (más a szárny, kevésbé dobja meg a légörvény, a felhőkön átkelés a gépet, stb)

Aztán, amikor a pilóta közli az adatokat:

„Jelenleg 11 ezer méteres magasságban, 800 km/órás sebességgel haladunk a Balti – tenger felett”

A másik legszerelmesebb pillanat, amikor ha vannak felhők, és kibukkansz fölöttük. Nappal a nap, a tiszta égbolt (nem minden esetben) tárul a szemed elé. Igen, a felhők fölött mindig (bizonyos magasság után) süt a nap. Éjjel meg…

A csillagok. Akkor, amikor fel és leszáll a gép és csupán egy kevés alapvilágítás van az utastérben.

Gyönyörű…

Alattunk a városok fényei is, amik magukkal hordoznak számomra egyfajta keserűséget is: a fényszennyezés. Ilyenkor látni igazán, mit is jelent ez. Milyen ereje van a sok kis – nagy lámpának, főleg egy kupacban. Amikor alattad a sűrű, vastag felhőtakaró mégis sárga foltos. Néhol erősen világlik, néhol halványan. És a szárnyon villogó jelzőfények… Hogy, milyen erővel törnek meg, vetítődnek vissza a több száz méterrel alattunk heverő felhőkről.

3 fényes objektum kísért egy darabig a gép bal oldala felől, ahol ültem odafele úton.

Ennyi sajnos kevés volt, hogy megállapítsam, kiket is csodálhatok, mert ha csillagok voltak úgy különböző csillagképek lehettek a távolságból ítélve, ha bolygók… Az egyikük az volt, erős erre a gyanúm.

Hazafele viszont mihelyt kibukkant a gép a felhőtakaróból, az Orion akart ránk zuhanni, míg el nem kanyarodott tőle a gép.

Az applikáció meg…

Térjünk a következőre:

Rosszaságok

Wifi

Na, az nincs ennél a társaságnál, így applikációval sem tudtam belőni, mi is volt az a három objektum, amit odafele láttam.

A piros-fehér skandináv járatnál volt. Nem bánom egyébként, csak elfelejtettem, így nem is jeleztem senkinek. Wifi híján ezt kezdtem írni, amit most olvasol, többek közt.

Hely

Nagyon keveset utaztam a pink járattal, elfelejtettem, hogy milyen kicsi a hely a lábaimnak. A skandináv piros-fehérnél nagyobb volt. Talán az ablakok is, de erre nem esküszöm meg mert lehet, csak az emlékeim színezik, vagy a géptípus volt más.

Szagok

Persze, hogy olyan ember került mellém, aki magára borította a parfümöt. Durva, tarkóig hatoló, orrot – agyat erőszakoló szaggal, ami akár kellemes illat is lehetne, ha csupán a 10%-át érezném. Férfi ült mellettem…

Világítás este

Ezt mondjuk semmilyen közlekedési eszközön nem szeretem. Mármint, az erősségét, mert semmit nem látni ki az ablakon.
Szóval, amikor visszakapcsolják a fedélzeti világítást a gépen. Se csillagok, se zavarmentes ablakban csüngés, de alvás sem.

Fül

Egyáltalán nem voltam érzékeny a hirtelen nyomás különbségre egészen addig, amíg egyszer betegen nem szálltam fel. Takonykór. Minden, de minden a fülembe tolódott akkor. Azóta, leszálláskor vannak olyan hosszú pillanatok, amikor nyüszíteni tudnék a fülemben lévő fájdalomtól. De, az milyen már… Így csak némán szorítom szemem – szám, porcelánbetétes – avagy repülőgépes – füldugó ide vagy oda. És, ami utána van, a szárazföldön, a fülkidugítás. Olyankor azt érzem, kiszakad a dobhártyám…

Summa

Még egyszer, jó?

Meg még egyszer.

Meg ezerszer!

=)

Mert a repülés mindennel együtt és mindennek ellenére: #örökszerelem